ha színes ruhák hullanának az égből ránk is
valamelyik melegebb éghajlaton
úgy képzelem, könnyű volna
nem kéne szóba hozni semmit
elhasalna minden
a kísérőzenétől síkos hangsávon
hatalmas tengelyugrással
kirobbannánk a pontból, amin
magunkból kifordulva kell túl lenni
(te is észrevetted közben, hogy a felhők és
a jégtáblák nem cseréltek helyet?)
ehhez persze előbb úgy kell rám nézned
olyan egy másodpercbe sűrített harmincéves háborúval
hogy leperegjek a szemed előtt
mint egy levegőnek támaszkodó hamutorony
vörös a hajad, mi más is lehetne
rőt tömeg mediterrán paszpartuban
hátad mögött terrakottatetőkön a fény
időzöl, de nem tudod, hogy időzöl
egy helyben lefutod a rekordodat
zilált vagy ebben a kosztümben
tied a döntés, tehát a hatalom
gyorstalpalón tanulod tőled idegen nyelvemet
kivagy, mégis érdekel
ki vagyok
a hó terveit felülíró ruhakonfetti alatt
nem is lenne olyan nehéz
egymás után tenni lábakat, megigazítani
hajat, visszanézni tekintetekbe
az oldaladon szépen elsétálni
magam mellett