Tudta, hogy ölni fog. Egyértelmű volt számára. Nem csodálkozott, hogy más gyerekek arról fantáziáltak környezetében, hogy híres futballisták, mozdonyvezetők vagy katonák lesznek, de érezte, hogy ezeknek a fantáziáknak semmi alapjuk. A mi leszel, ha nagy leszel kérdésre ő is mindig ezeket a sablon baromságokat válaszolta, mert ezt várták tőle, és semmi kedve nem volt magyarázkodni. Elég hamar megérezte, kockázatos is lenne, ha megmondaná az igazat.
Nézte nagyapját, ahogy a nyúltetemet szétterpesztett lábainál fogva felakasztja a diófa vastag ágára, s lassú, szakszerű mozdulatokkal előbb lenyúzza róla a bundáját, majd felmetszi a síkos tetemet, s lassan kibontja belőle az összes belső szervet. A húgyhólyagot, a beleket egy rozsdás vödörbe csapja, a hasznos részeket, szívet, májat egy piros vájdlingba helyezi. Lenyűgözte nagyapja szenvtelen viszonya a halott testhez.
Egyébként is félve csodálta, ahogy minden élő és élettelen felett uralkodott. Gátlástalan élvezettel hajtotta uralma alá családját és környezetét. Ölt, ivott, mint később megtudta, erőszakolt is. Tisztában volt vele, csak ez lehet az ő útja, de arra is rájött, nagyapja nyílt agresszióját, mondhatni őszinte és gonosz egoizmusát csodálhatja ugyan titokban, igen, titokban, mert egy szerencsétlen félkegyelműn kívül, aki a magyar világbirodalom legnagyobb alakjaival, Horthyval, Szálasival emlegette egy sorban, nagyapja mindenkiből félelmet és gyűlöletet csiholt. Ő nem akarta, hogy bárhogyan viszonyuljanak hozzá. Nem akarta, hogy határozott tulajdonságokat rendelhessenek nevéhez, egy idő után már arra is törekedett, neve se legyen megjegyezhető. Jellegtelen és megkülönböztethetetlen akart lenni. Be akarta teljesíteni azt, amit nagyapja elkezdett, de hiúsága miatt nem tudott tökélyre fejleszteni. Hosszas töprengés után arra jutott, minden próféta és szent, minden zsarnok és gyilkos a hiúság csapdájában landol előbb-utóbb. Még aki az önzetlen és az anonim szeretet és adakozás tanait hirdeti is, elbukik a hiúság vizsgáján. Szükségszerűen eljön az a pillanat, mikor mások előtt felfedi jóságát. Ugyanez igaz az erőszaktevőkre és a gyilkosokra. Bármilyen profik az ölésben, kínzásban, a nyomok eltüntetésében, mindig hagynak valami csak rájuk jellemző jelet, vagy eleve olyan szisztéma szerint követik el tetteiket, mely szisztéma magán viseli kezük nyomát. Nem elégszenek meg a tökéletessel, valamilyen módon tudatni akarják, hogy azt egy konkrét szubjektum hozta létre. Briliáns elmék, improvizatív végrehajtók, de hiúságuk rést üt zsenialitásukon, s csak a nyomolvasók slendriánsága vagy a vakszerencse nyújthatja nekik azt a segítséget, amelyre ők talán nem is vágynak.
Némi szerencsére azért neki is szüksége volt, hogy azzá váljon, amivé válni vágyott. Gyermekkori betegsége, egy korai, de a betegség súlyosságához képest nevetségesen hosszú kórházi kezelés kellőképpen felvértezte azzal a gyűlöletadaggal, amelyre tervei kivitelezéséhez minimálisan szüksége volt, de az idegenség és a távolságtartás auráját is önmaga és mindenkori környezete közé feszítette, melynek védelmében esendőnek, szánni valóan tehetetlennek és gyámoltalannak mutathatta magát. Tízéves sem volt még, mikor azt érezte, készen áll a feladatra, de készen áll a hosszú várakozásra is, akár egy alvó ügynök, akinek csak évtizedek múltán jön az utasítás: most.