Szerinted milyen lehet dugni? Biztos, hogy te is szoktál ilyeneken gondolkodni. Nem is tudom, néha azért kicsit félek is. Nem úgy értem, hanem hogy még nem csináltam, mi van, ha béna leszek, idétlen, ilyenek azért egy picit idegesítenek. De amúgy meg nagyon várom már. Mert ha megvan az első dugás, akkor onnantól már tuti nem kell annyit várni a következő dugásig, mint az elsőig vártunk, hanem akkor már besűrűsödnek a dugások. Főleg, ha olyan csajod van, aki akarja is egyre többször. Meg hogy hol lesz az első, ez is érdekes. Az is valami parkban, mint az első csók? És ha valaki meglát? Szerintem lakásban kéne először dugni, ágyban, kényelmesen. Kiválasztani egy olyan időpontot, amikor tutira nincsenek otthon a szülők, és úgy. Bár, ha belegondolok, én akkor is rohadtul félnék, mert mi van, ha váratlanul hazajön valaki, mert mit tudom én, otthon hagyta a Trabi forgalmiját, vagy valami mást, ami fontos lenne neki annyira, hogy visszajöjjön. És akkor én meg otthon a csajjal, vagy a csajnál, persze már nagyban vetkőzünk meg minden, na, az szívás lenne. Te mivel dugnál először? Jó, nem úgy értettem, tudom, hogy a pöcsöddel, de hogy kotonnal vagy simán, csupaszon? Van most ez az új betegség, az ADIS, écnek kell ejteni, és az állítólag úgy lehet elkapni, ha csupaszon dugsz. Smárolással is terjed talán, de nem biztos. Valami nedvekkel megy tovább ez a betegség, és hát a nyál is az szerintem. Szóval azért nagyon vagányul hangzik, hogy dugni jársz valakihez, de vannak itt veszélyek is. Meg a koton azért is kéne, hogy ne legyen terhes a csaj. Azért az is marha nagy szívás lenne, 15-16 évesen apának lenni. Jó buli lenne egy ideig, de hatalmas szopás is. Kéne már dugni, hogy megnézzük, milyen belecsusszanni egy punciba, és ott sikamlani benne. Reszelni meg nyögni közben. De nem biztos, hogy mernék hangosan nyögni egy lakásban. Lehet, hogy ezek a nyögések nincsenek is, csak a pornófilmekben, franc tudja. De biztos nem kéne túl hangosnak lenni, mert ezek a panelházak minden zajt áteresztenek. Nagyban dugsz egy kiscsajt a rózsaszín szobájában, és a szomszéd meg nagyon jól tudja, hogy a szülőknek munkában kéne lenniük, te meg ott nyögsz, mint az állat, rögtön levágnák, hogy itt valami nem frankó. Úgyhogy csak szépen csendben kéne először dugni, nem hangoskodni közben, és ezt megmondani a csajnak is, hogy pszt, kisanyám, itt most óvatosan dugunk csak, mert ez rohadtul nem megengedett nekünk. Jó lenne már korábban is dugogatni, nem értem, miért kell 18 éves korunkig várni. Nem tudom, hol van ez előírva, mert minden felnőtt ezzel jön, hogy ki kell várni az időt. Ha most valaki jövő kedden lesz 18, akkor az nem dughat szombaton, de jövő szerdán meg már mehet a kúrás? Ezt a kúrást egyébként Jancsó meg Gyugyu mondta nekem pár éve mamánál. Együtt játszottunk, és aztán egyszer csak azt mondták, hogy pápá, kisfiú, mi megyünk kúrni. Csak néztem, mint egy hülye. Nem tudtam, hogy ez mit jelent. Apu jött értem délután, és a Trabiban visszafelé rákérdeztem. Gondolhatod, milyen feje volt. Rám nézett vezetés közben, és köhécselt, meg mély levegőket vett. Apa, mi az a kúrás? — megint megkérdeztem tőle. Kisfiam, ez egy komoly, fontos dolog az ember életében, de ezt a szót ne használd, mert ez csúnya szó, majd mindjárt elmagyarázom — mondta, de láttam rajta, hogy tök ideges lett. Otthon elmondta utána. Leültünk az asztalhoz, és kerek perec megmondta, mi a szitu, hogyan lesz a gyerek meg ilyenek. Semmiféle hülye méhecskékkel nem jött szerencsére. De esküszöm, hogy akkor még nem tudtam, hogyan születik a gyerek, szinte semmit a szexről. Hát, azért ezt ki lehetett volna következtetni, de magamtól nem gondoltam volna, hogy azt oda be kell dugni, és akkor úgy lehet a gyerek. Gál Norbinak rögtön elmondtam a játszótéren, hogy mit tudok, de szerinte hülyeség, hogy a pöcsödet kell bedugni a nő pinájába, szerinte a nő csöcsét kell bedugni a férfi seggébe. Mondtam neki, hogy ez szerintem baromság, de ő váltig állította, hogy így van, higgyem el. Gál Norbi mindig is hülye volt, hagytam is a fenébe, tudtam, hogy apu igazat mondott nekem. És akkor utána apu kezembe adta a Szerelem iskolája könyvet. Ott volt mindig is a polcon, de eszem ágában nem volt, hogy belelapozzak. Tudod, már meséltem erről a könyvről. Tele van szöveggel, de sehol egy meztelen csaj, vagy képeken bemutatva, hogyan kell dugni, semmi ilyesmi. De azért vannak benne jó részek. Szóval érik már ez a dugás, és egyre égőbb, hogy mi eddig még nem is dugtunk. Te hazudnád azt, hogy már dugtál? Múltkor, lent az udvaron az idősebb fiúk odakiabáltak nekem, hogy hé, öcsi, megvolt már? Először nem tudtam, mire gondolnak, de sejtettem, hogy valami szexes téma lesz. Megvolt már? — kiabálták ismét. Meg! — válaszoltam nekik. Hangosan elkezdtek röhögni, hogy ne fúrjam ki otthon a falat, mert apám lepofoz. Anyjuk picsáját, ezek azt gondolják, hogy bedugtam a pöcsöm a falba. Hát az azért rohadtul fájna, nem vagyok hülye. Azért is dugni fogok hamarosan. Belegondoltál már, hogy eleve megvan az a csaj, aki majd megengedi, hogy végre megdugd? Most épp valahol nézi a tévét, kajál, vagy teker egy biciklin. Vagy épp nyomatja a szexet valaki mással. Minden megvan előre, én azt gondolom, nem nagyon vannak véletlenek. És az is megvan, hogy dugni fogunk. Tavaly a dömsödi táborban egy Robi nevű srác, aki két évvel idősebb nálunk, azt mondta, hogy kólásüvegen kell gyakorolni. Múltkor néztem a kólásüveget, hát, annak azért tök szűk a szája. Mindig attól félek, hogy kicsi a pöcsöm, de szerintem nem lehet az, mert az enyém tutira nem férne bele a kólásüvegbe. Úgyhogy nem tudom, hogy ez a Robi hogy gondolta, lehet, hogy csak hülyített minket, kisebbeket, de ha meg nem, akkor nekem vastag a pöcsöm, igencsak. Jó lesz felnőttnek lenni. Lehet piálni, cigizni, amikor csak kedved tartja. És ha dugni támad kedved, akkor szólsz a feleségednek vagy a csajodnak, hogy hahó, lehet jönni, eljött a szex ideje. Na persze a csajnak is akarnia kell. Ezért kell kidolgozni egy jó dugástechnikát, hogy a csajod is rá legyen hangolva a szexre. De ez majd kialakul, ha elsőre nem is megy tökéletesen a dolog. Olvastam valahol egy ilyen első dugás élményt, hogy egy diák bement a tanárnője szobájába az osztálykiránduláson, a tanárnő meg bezárta belülről az ajtót, és szépen széttette a lábait, a srácnak meg elkezdte markolászni a pöcsét. És a gyerek meg hopp, utána már bent is volt, és magától elkezdett ütemesen mozogni. Ösztönösen jól megdugta a tanárnőt. Szóval menni fog ez, én nem hinném, hogy bedugom, és nem tudok majd lökni párat. Mondjuk nem biztos, hogy tanárnőket kéne először megdugni, mert abból még baj is lehet, bár vannak azért nagyon jó mellű tanárnők, akikkel el lehetne szórakozni. Hogy most így dumáltunk róla egy csomót, még jobban megjött a kedvem a dugáshoz, de persze még mindig rohadt messze van az időpont. Vagy a fene tudja. Este felcsöngetek Anitához, hátha lejön sétálni velem. És akkor a smárolás közben megpróbálok kicsit beljebb jutni. Nem a parkban akarom az elsőt, dehogy, csak elérni azt, hogy mondjuk, felhívjon hozzájuk valamikor, ha nincsenek otthon a szülei. Lehet, azt is megmondom neki, hogy járjunk. Ha jársz valakivel, úgy már azért könnyebb dugni vele, hivatalosabbnak tűnik az egész.
Megvolt már?
Reszelni meg nyögni közben. De nem biztos, hogy mernék hangosan nyögni egy lakásban. Lehet, hogy ezek a nyögések nincsenek is, csak a pornófilmekben, franc tudja.