Mi, akik autókulccsal rendelkezünk

nyomatékosítjuk, hogy mikor az első áldozat előbújt, igenis részvét és döbbenet volt bennünk. Nevezd meg a tettest, mondtuk, hogy példás büntetést róhassunk ki rá.

nyomatékosítjuk, hogy mikor
az első áldozat előbújt, igenis
részvét és döbbenet volt bennünk.
Nevezd meg a tettest, mondtuk,
hogy példás büntetést róhassunk ki rá.

Mikor a második, harmadik, negyedik
áldozat is felfedte magát, azt mondtuk:
a probléma komolyabb, mint hittük.
Sőt, egy pillanatra felmerült, hogy
köztünk él a tettes.

Aztán megjött az ötödik, a hatodik,
a sokadik – rajzottak a fényre
a megvertek, megalázottak.
A végre-büszke gyengék.
De közülük már találkoztunk sokkal.
Persze, hogy találkoztunk:
ők lettek a többség.

Mikor már ők voltak a többség,
azt mondtuk: félreértettünk valamit.
Tehát azt, hogy áldozat,
ne szó szerint értsük.

Tehát ilyen kisebbségben lenni.
Mi, akiket megütnek, de felállunk,
mi, akik nem szeretünk se árulkodni,
se sírni, mi, akik visszaütünk –
most kisebbség vagyunk.

Csak azóta van bennünk gyűlölet és düh.
Burokban akartak élni,
és most mi élünk burokban.

Találkoztunk sokkal:
jól ismerjük egymást.
Tettesek vagytok ti is, mondják.
Ti nem vagytok áldozatok, mondjuk.