Két háztömbbel lehettünk éjfél előtt
— egy barátom és én —, amikor megláttuk
a tömeget. Az autók kerekeit lenyelte
az aszfalt, az emberek pedig felfelé néztek.
Nem fogja megtenni, súgta a barátom. Hiába
hajolt közel, tudtam, hogy nem hozzám
beszél. Bólogattam, és arra gondoltam,
hogy egy trükknek nem a vége számít.
Milyen bűvész képes megállítani az
egész utcát? Ez az ember kimászott
egy párkányra — csak a kezemet figyeljék —,
és szirénába borított mindannyiunkat.
Ha ugrana, kérdezte a barátom, te behunynád
a szemed, vagy néznéd, ahogy földet ér?
Kifordultam a tömegből, nem fogja
megtenni, mondtam, és szedni kezdtem a lábam.
Pár sarokkal később tűnt fel, hogy
mennyit süllyedt alattunk az aszfalt.