Emberfehér

Meghalt Bandi. A nagybátyám. Tök öreg volt, negyvenkét éves. De persze nem is volt annyira öreg, csak valahogy innen úgy tűnik, élhetett volna még egy csomót. Nem akartam elmenni a temetésére, mert mi még most kezdünk élni, temetésre öreg nénik szoktak járni, táskákkal, lassan tipegnek, hajlottan, feketében, fűzfák alatt vonulnak tétován. Nem akartam elmenni, mert tudtam, hogy rossz vége lesz. Milyen vége is lenne egy temetésnek? Bandi ivott. Apu is iszik, de Bandi úgy ivott, hogy reggel is bedobott pár felest. A Faház presszóba járt, volt neki egy helye, oda nem állhatott senki, ő állt ott mindig a pultnál, egy bizonyos helyen, ezt mindenki tudta a Faházban. Most egy ideig üres lesz az a hely. Érdekes, hogy valaki csak úgy meghal. Tegnap még biciklizik, teker, megáll, érdeklődik, köszön, int, bólint, utána hazamegy meghalni. Nem akartam elmenni a temetésére. Minek rendezünk temetést? Ő már úgysem láthatja ezt a felhajtást. Magunknak rendezzük, magunkat dobjuk bele abba a sírba, nem is a halottat. De mi utána kimászunk, a halott meg ott marad. Milyen hideg egy ilyen földkupac, amit visszadobálnak rá. Én is, te is ez a test vagyunk, és akkor azt ott leengedik, rányomják azt a rohadt sok földet, és lehet ott kuksolni. Te belegondoltál már, hogy meghalunk? És utána mi van? Egy fekete film, amin esik az eső a sötétben, én így gondolom. Mozi, amit kinyitnak majd, remélem. Vége a Cápa 3-nak, és megmenekültünk. Meg akarok menekülni! Ezért nem szeretek temetésekre járni. Sosem voltam még temetésen, csak Bandién először. Az is megijesztett, hogy ott van a ravatalozóban egy kihűlt test, azt körbeállják, és sírnak. Valahogy az a test nem volt oda való, mint akit ott hagynak az oviban, nem jön érte a szülő, és már öt óra is elmúlt. Nem furcsa, hogy a mi időnk is elmúlik majd? Én nem hinném, mindig abban bízom, hogy a szünidő, a nyár, a hétvége kitart sokáig, és jön a ráadás. Olyan jó lenne egy csomót lustálkodni még. Úgyhogy Bandi tényleg meghalt. Aki iszik, az állítólag tök hamar meghal. Fogunk inni? Időnként azért kéne, nem minden reggel meg este, de jó lenne, mert van hatása, be lehet kómázni tőle. Várjál, mondom tovább. És akkor bemegyünk a ravatalozóba anyuval, és ott egy magas valamin, egy ilyen emelvényen a nyitott koporsó. Na, gondoltam magamban, horrorfilm élőben, kész. Nagyon megijedtem Bandi fehér fejétől. Nem is szürke volt, hanem ilyen emberfehér. De világosabban. És mama meg ott tüsténkedett körülötte, törölgette a homlokát, mert apu utólag mondta, hogy nemrég hozták ki a hűtőházból, és ugye kánikula van, úgy nézett ki, mintha izzadna Bandi feje. Dédi meg ott ugrált, hisztizett, hogy jól megnéztétek? Jól megvizsgálták? Ezek az orvosok nem tudják jól! Hát ez nem lehet halott! – ilyeneket kiabált dédi. Nem engedte eltemetni, hitetlenkedett. Ott sírt mellette végig, kísérte, hangosan beszélt hozzá. Ez külön rossz volt. Emiatt éreztem úgy, hogy Bandi valójában itt marad. Ami ő volt nekünk. A pecabotjai. Amiket nekem adott, a zöld törpéző botok, Ryobi orsókkal. Azok a botok még utána is jelezni fogják a kapást. Mintha ő üzenne egy-egy pöccintéskor. Anyu mesélte, hogy Bandi mennyire szeretett olvasni. Megfejtett minden keresztrejtvényt az összes újságban. Mama járatja a Nők lapját, abban Bandi mindig mindent elolvasott. De ez nem csak nőknek van, ez egy ilyen családi lap. Megint eszembe jutott közben Bandi fehér, túlságosan is kifehéredett feje, hogy abból kilépett minden, egy teljes Bandi hagyta ott azt a testet, és az összes szöveg, amit valaha elolvasott, az hol van? Hová távozik? Maradnak még szövegek utánunk valahol? Annyit beszélünk, és ez egyszer csak elhalkul, de örökre? Ez a földgolyó annyira ki van találva, vallásosnak kéne lenni, nem? De akkor meg nem lehet jókat káromkodni. Mekkora hülyeség már, nem? Ha káromkodunk, attól még nem hihetünk Istenben? Mama mindig ezt mondja, hogy ezért még megfizetek. Nem akarok. A mi életünk olyan hosszú lesz, alig látni a végét, tök kicsik vagyunk még. Jó aludni, enni, tévézni, várni az ajándékokat, meg hogy apu megvéd mindig, az is megnyugtató. Bandi már nem véd meg senkit. Egyedül volt. Bent halt meg egy sötét szobában. Függönyök behúzva, délutáni szunya, csak be volt rúgva állítólag, és kapott gyógyszert is előtte, mert nagyon vérzett az orra. Ott ült múltkor a folyosón, annyira emlékszem, és nem győzte törölgetni a vért a zsebkendőjével. Hagyjatok engem békén! – így kiabált anyura, amikor megkérdezte, hogy ez mi a franc. Minket meg anyu visszaterelt a Trabantba, hogy szálljunk be azonnal, kész, ennyi, megyünk haza. Élhetett volna még Bandi. Szeretett horgászni, olvasni, meg aludni. Milyen élet az, amit így félbehagynak? Apu azt monda, hogy egyébként mindenki leéli az élete 100 százalékát. Ez azért megnyugtató. Kérdés, hogy nekünk ez meddig van? Rohadt sokáig kéne élni. Most is látom a nyitott koporsót, és álmomban is előjön. Nem tudom feléleszteni Bandit álmomban sem, ő tényleg kilépett ebből a fekvésből, ez már nem ő, apu is mondta, hogy ne a testet sajnáljam. Hát akkor kit? Bandi ez a test volt nekünk, plusz, amit mondott és gondolt. Na, az hova lesz? Mit érdekel ez minket, mi itt vagyunk, utálunk temetésekre járni, mert semmi értelme az egésznek. Magunkat gyászolgatjuk ott előre, nem is a hullát. De bunkó vagyok. Bandi nem hulla, ő más. Ő volt a nagybátyám, aki szeretett olvasni, keresztrejtvényt fejteni, meg pecázni. Tök sok pontyot fogott akkor is, amikor nem is volt telepítés. Úgy megkérdezném tőle, hogy mire jöttek azok a pontyok. Tükörpontyok voltak, két- háromkilósak mind. Szerintem Veronka néni gilisztáira kaptak, ő is onnan hordta a partra a csalikat, mennyi trágyagiliszta van Veronka néni kertjében! És most az jut eszembe, hogy a halottakat is ezek a kurva giliszták fogják végiglyuggatni. Bandi nem is tudom, hogy mivé lett, és mi volt. Hol van most? Olvassa, amit üzenek? Úgy hiszem, igen. Kőműves volt, de inkább kocsmába járt – apu mindig ezzel jön anyunak, ha van veszekedés pár kétdekás miatt. Én nem vagyok Bandika, ne basztassál! A mi életünk is véget ér majd valamikor. Hogyan lehetne megúszni úgy ezt az egészet, hogy ne nagyon szenvedjünk odáig? Lényeg, hogy nem láthatjuk a saját temetésünket, mert azt rosszabb lenne végignézni, mint az első napot a suliban, vagy amikor iskolafogászaton állunk sorban. Többször eszembe jutott a napokban, hogy Bandi azért hozta el nekem a múltkor azokat a botokat, mert tudta, hogy meg fog halni? Akkor még elmehettem volna vele horgászni. De tudom, hogy ő már valahol az ég legmélyebb vízében úszózik tovább. Sosem pecáztunk együtt, és ez már így is marad. Innentől még inkább elpecázunk majd egymás mellett.