Csöpög a csap. Zizereg a radiátor. Zúg a hűtő. Recseg a padló. Csap, radiátor, hűtő, padló. Az akváriumban bugyborékol a víz, a szűrő keveri a levegőt, buborékokat fúj, a víz meg blugyblugy. Nem a szűrő. A levegőkeverő csinálja, csak most nem jut eszembe az igazi neve. Néha nem jutnak eszembe a szavak, másik jut eszembe, nem az, ami kéne. Például hogy szék. Told arrébb a tévét, mondom a fiamnak, nem férek el tőle, nagyon pici a konyha, ha már hárman vagyunk, be kell húznia a székét, hogy a többiek is elférjenek. Tévét?, kérdezi röhögve. Nem értem, mi abban a vicces, hogy szék.
Mindjárt felkelek és elzárom jobban a csapot, ne csöpögjön, rohadjon meg. A tévét még nem kapcsolom be, hajnali fél négykor úgy sincs semmi. A radiátor zizereg, azzal nem tudok mit kezdeni, de legalább a csap ne csöpögjön, felkelek és elzárom. Igen. Aztán megetetem a halakat. A hűtő végre elhallgatott. Előkeresem a szemüvegem. Hol lehet a szemüvegem? Hol hagytam tegnap? Most már biztos, hogy nem tudok visszaaludni, csöpög az a kurva csap. Ha felkelek, recseg a lábam alatt a parketta. Ez padló, nem parketta, laminált padló. A laminált azt jelenti, hogy műanyag? Műanyag a padló, nem recseghet, mert laminált padló, de mégis recseg. Vagy nem? Ezt csak álmodom? Kikészít, hogy soha nincs csend, mindig valami pattog, zizereg, morog, csipeg-csöpög.
Felkelek, és aztán felteszek egy kávét. Megkeresem a szemüvegem, bár majdnem mindegy, hogy rajtam van vagy nincs. Inkább a hallásom romlana. Akkor tudnék aludni, nem kattognék folyton hajnalban a zajokon. Fortyog a víz, folyik a kávé, azt legalább jó hallgatni, mindjárt főzök egy kávét. És elzárom a csapot, ne csöpögjön, csend lesz végre. Megint beindult a hűtő, remek. Néha a számok sem jutnak eszembe, nem csak a szavak, múltkor felhívtam a férjem, hogy engedjen be a lakásba, mert elfelejtettem a kapukódot és a kapucsengőt is. Nem jutottak eszembe a számok, nem csak a csengő meg a kapukód, hanem egyik se. 1, 2, 3, 4, 5, 6, 7, és így tovább. Egyik se. Álltam a lépcsőház előtt és felhívtam a férjem. Szia, nem jut eszembe a kapukód, beengedsz? Fogalmam sincs, mi lehet a férjem telefonszáma, úgy van beírva a telefonomba, hogy Édesem.
Összeszerelhető, enyhén súlyozott hulahoppkarikám van. Nyolc körszeletből állítható össze, azért vettem ilyet, hogy a lányom is karikázhasson. Ha ő karikázik, kiveszek a nyolcból egyet, hogy kisebb legyen. A lányom magas, vékony, karcsú, szép, vihogós, barna, hosszú hajú lány. A hulahoppkarikának a könyvespolc mögött a helye. Persze nem ott van most sem, nem bírja visszatenni a lányom soha a helyére, rendetlen kis majom. Az iskolatáskának se itt a helye, oda van hajítva az is a karika mellé, a szoba közepén ledobva mindkettő. Elmondtam már vagy százszor, de mintha a falnak beszélnék, a lányom pont leszarja, hol a táska helye, oda bassza le, ahova éppen kedve szottyan, gondol egyet, előrántja a hulahoppkarikámat, kivesz belőle egy körszeletet, karikázik két percet, aztán otthagyja a szoba közepén és elviharzik, megy a dolgára. Ha én akarok hulahoppozni, akkor meg kereshetem mindenfelé a hiányzó részt, fogalmam sincs, hova hányhatta el a lány.
A lányomat szólítom, de először véletlenül a húgom nevét mondom ki. Aztán a fiamét, férjemét, néha még az is előfordul, hogy a barátnőm és a kedvenc kolleganőm nevét is elhadarom egymás után, míg rátalál végre az agyam a lányom nevére és kinyögöm, hogy Anna. Figyelj, Szim, Istv, Csab, Marcs, Viv, na, a francba, hogy nem tudom kinyögni a neved! Anna, na! Végre. Figyelj, Anna, hova a fenébe tetted a hiányzó részt?
Most már tényleg felkelek, mindjárt reggel van. Elzárom azt a kurva csapot, megőrülök, hogy folyton csöpög, mennyibe kerül egy új csaptelep, miért nem veszünk már egy szájbatekert új csapot, komplikált lehet beszerelni, vagy rohadt drága, vagy mi a bánatért nem képes már végre megszerelni a férjem a csapot? A férjem jó alvó, mellette ágyúk is döröghetnek. Főzök egy kávét, úgysem tudok már visszaaludni. Püttyög a telefonom, üzenet. Ki az a szerencsétlen, aki hajnal fél 5-kor üzeneteket ír, meg a telefonját basztatja? A barátnőm az, a világ másik felén él, rám írt, hogy jó reggelt. Helló, hogy vagy? Egy szmájlit is küldök a kérdés után. Erre ő egy matricát. Kiskutya szívecskéket fingik.
Felkelek, elzárom a csapot. Bekapcsolom a tévét. Nézem a monitort. Mozdulatlan, fekvő ember a képen, lehet, hogy halott, így kezdődik a történet, mozdulatlan, fekvő ember a képernyőn, hosszú másodpercekig nézem, mire felfogom, hogy az ott egy fekvő, halott ember. Megetetem a halakat. Felteszek egy kávét. Megcsinálom a gyerekek reggelijét, megiszom a kávét, felébresztem a családot, hulahoppozok. Kávé, tévé, család, reggeli, hulahopp. Nincs semmi baj, minden szó megvan. 1, 2, 3, itt szalad az álom.