Tonhal

Aki lelép a pirosnál, a környéken lakik, aki csak erre jár, a zöldnél is körbenéz. Egy elhaladó teherautó oldaláról család mosolyog, olyan ütnivalón. Ilyen ez, idiótán vigyorgunk nyolcötvenért óránként, hogy mások tonhalkonzervet akarjanak venni bármi áron.

Aki lelép a pirosnál, a környéken lakik,
aki csak erre jár, a zöldnél is körbenéz.

Egy elhaladó teherautó oldaláról család mosolyog,
olyan ütnivalón.
Ilyen ez, idiótán vigyorgunk nyolcötvenért óránként, hogy mások
tonhalkonzervet akarjanak venni bármi áron.

Érdekelne, kit tett eddig boldoggá
a tonhal, de hogy megkérdezzem
a nővéremtől, hogy vagy, az csak most jutott eszembe.

Jól.

Végtére is a rovarokkal ugyanaz a bajom,
mint az emberekkel: nem fogadnak szót.
Az mióta mondat, hogy bárki hozzám érhet
a beleegyezésem nélkül?

Felesleges balra-jobbra nézelődni,
ha szemből megindulnak.
De néha előzékenyen eleresztek egy-egy zöldet, hogy
ne kelljen a többieknek velem egyszerre lépniük.

Inkább feliratos járműveket keresek:
Tonhal.

Nem szeretem a páros számokat.
Miközben a páratlan oldalon várakozom,
rám repül két döglégy.

Megjelent a Műút 2017064-es számában