Ez jutott eszembe, amikor értesültem róla, hogy megnyitották a karácsonyi vásárt. Pontosabban most már adventi–karácsonyi vásárt. Már annyi az idő? — gondoltam. De nem, az lehetetlen. Aztán mégis: Our Times.
Aztán az jutott eszembe, hogy ezzel a címmel kellene írni valamit ebbe a „kis vacak lapba bele”, mert ez mégiscsak. Közben utánaszámoltam, múlt hétvégén nyitották meg a vásárt, ha hétvégén leadom, akkor mire megjelenik, még mindig aktuális, Advent a kanyarban (épp), ha szigorúan vesszük és 24. is beleszámít, akkor még ott se.
Advent a kanyarban. Tulajdonképpen ez se rossz cím. Várakozzatok az Úrra, testvérek, addig is lehet vásárolni. És most már addig is, amíg a várakozásra várakoztok. És egyáltalán ne gondoljátok, hogy ezt nem lehet fokozni. Mert lehet.
Kezdek ingerült lenni. Eszembe jut egy hajdani plakát: Nyerjen Volvót! — és a dac: Nem nyerek! Aztán azon kapom magam, hogy azt mondogatom: Nem én vagyok a célcsoport, nem én vagyok a célcsoport. Mint amikor a sorosplakátokkal találom szembe magam, vagy József Attila szárszói emlékvonatról olvasok. Nem én vagyok a célcsoport.
De ez most nem segít. Végigfut az unalomig ismert algoritmus. Dühös leszek. A valóságomat akarom! Aztán halálos fáradtság vesz rajtam erőt: hagyjanak már békén! És azonnal érkezik mellé két észrevétel: 1. Kik is? és: 2. Nem fognak.
Akkor így fogunk élni. Körülmények között.