Hazafelé tartottam. Az út hosszában sötét volt,
keresztben utcalámpák fénye és fák árnyéka rajta.
Már semmi közünk sem volt egymáshoz.
Régen elhúztál mellettem — kövér gáz,
kurva nagy fekete batár, az útról mindent lesöprő.
Pedig jóval kecsesebben indultál valaha, halkan duruzsolva.
Nem úgy kezdődött ez az este, hogy majd az emlékeddel érjen véget.
Pár sört ittunk a fiúkkal, beszélgettünk, ahogy szoktunk.
Egy bolond persze ma is volt köztünk — ma nem én voltam az.
Hozzávetőleg józan is maradtam, csak egy dal szólt a fejemben szüntelen.
Alig egy pillanatra vettem a kezembe a telefont, hogy ne csak a fejemben szóljon
végre az a dal, amikor a semmiből elhúzott mellettem egy kurva nagy
fekete batár, és kis híján magával sodort a visszapillantó tükör.