Már néhány perce állt az autó

Ismét az a futó érzésem támadt, hogy sokkal többet tud róla, mint amennyit, valamilyen okból, kimutatni hajlandó. Hogy mást ne mondjak, úgy látszott, tökéletesen tisztában van vele, hogy Seymour a behívása előtt angol irodalmat tanított — hogy tanár volt. Tanár. Sőt egy pillanatra, ahogy ránéztem, még az a kellemetlen érzésem is támadt, hogy rólam is tudja, hogy Seymour öccse vagyok. Ezen nem volt kedvem sokáig töprengeni. Inkább azt feleltem neki, nem nézve egyenesen a szemébe, hogy: — Pedikűrös volt. Majd hirtelen visszafordultam és kinéztem a saját ablakomon.

— Mi ez az ember egyáltalán, mi a foglalkozása? — kérdezte tőlem a nyoszolyóasszony, amikor felbukkantam a második köhögőrohamból.
— Seymourt kérdezi? — mondtam. Először úgy vettem ki a hanghordozásából, hogy valami kivételesen szégyenletes dologra céloz. Azután egyszerre eszembe ötlött — puszta sugallatként —, hogy talán tud is titokban egy rakás színes életrajzi adatot Seymourról; vagyis éppen az alantas, sajnálatosan drámai, (és nézetem szerint) alapvetően félrevezető adatokat. Hogy gyermekkorában vagy hat éven át ő volt Billy Black, az országos „rádiósztár”. Vagy mondjuk, egy másik példa kedvéért, hogy éppen betöltötte a tizenötödik életévét, amikor felvették a Columbia Egyetemre.
— Igen, Seymourt — felelte a nyoszolyóasszony. — Mi volt a foglalkozása a bevonulása előtt?
Ismét az a futó érzésem támadt, hogy sokkal többet tud róla, mint amennyit, valamilyen okból, kimutatni hajlandó. Hogy mást ne mondjak, úgy látszott, tökéletesen tisztában van vele, hogy Seymour a behívása előtt angol irodalmat tanított — hogy tanár volt.
Tanár. Sőt egy pillanatra, ahogy ránéztem, még az a kellemetlen érzésem is támadt, hogy rólam is tudja, hogy Seymour öccse vagyok. Ezen nem volt kedvem sokáig töprengeni. Inkább azt feleltem neki, nem nézve egyenesen a szemébe, hogy: — Pedikűrös volt. Majd hirtelen visszafordultam és kinéztem a saját ablakomon.

Jerome David Salinger: Magasabbra a tetőt, ácsok, Lengyel Péter fordítása
Európa, 1970, 28.