Minden a futással kezdődött; írni kezdtem a kilométereket,
aztán az edzések után egy-két mondatot is:
futás közben összefutni valakivel; belefutni a pofonba.
Amikor közeledtem az 1000 kilométerhez, akkor határoztam el,
hogy ezermondatos lesz; de gyorsabban futottam, mint írtam:
ezerről ezeregyszáztizenegyre kellett növelni, hogy utolérjem magam.
Közben kimaradtak évek a futásban, az írásban is;
később lassan azért újrakezdtem, és miközben újra gyűltek a kilométerek,
egyre inkább fogyni kezdtek a futós mondatok,
de akkor ez már egyáltalán nem számított.
201.Megérezni, hogy a másik többet is akarna, hogy lehetne többet is.
202.Nem érezni meg, hogy a másik többet is akart volna, hogy lehetett volna többet is.
203.Fürdőben ellenőrizni a medence hőfokát.
204.Álompor ment meg attól a várostól?
205.Öltözéskor kesztyű, sapka, sál színét összeegyeztetni.
206.Először olvasni fel nyilvánosan.
207.Céllövöldében eltalálni a főnyereményt.
208.Haragszom rá, hisz tudja, könnyen meg lehet ijeszteni, időnként a hátam mögé lopózik és rám kiált, sokáig visszaél ezzel, aztán nem túl elegánsan szakítok vele, nem éppen emiatt, de talán ezért is.
209.Az Úr Jézus Krisztus ma ünnepelné a 2009. születésnapját.
210.Színvaknak lenni.
211.A rákot fokhagymával, borral, sóval és borssal ízesíteni, kétféle paradicsomszósszal dúsítani.
212.Kiválasztani a hálószoba falának színét.
213.Bentikének nevezni a születendő testvért.
214.Megköszönöm a díjat, senkit se hagyva ki.
215.Választáson érvénytelenül szavazni.
216.És akkor valóban csönd lett, a menyasszony már kimondta az igent, a vőlegény nem, ő még kivárt, mindenki elmosolyodott, azt hitték, most is csak viccel, de nem, egyszerűen kisétált a templomból; mindenki a menyasszonyt nézte, sápadt volt, viszont nem tűnt meglepettnek (a rendelt ételt pedig kár lett volna nem meg enni, csendes lakodalom).
217.Pálcikával enni, gyorsan, rizst.
218.Kutyát vinni pároztatni.
219.Megismerni egy új szót, a sírásót így is lehet mondani: veszpilló; keresi a helyzetet, amikor ezt a szót használja majd; vagy elfelejti?
220.Szótárban keresni ki a csúnya szavakat: pina, fasz, baszik.
221.Túl lenni ezen a napon is.
222.Elejtett állat fejét kitömetni.
223.Az erkélyről figyelem a vadszőlő növekedését, számítgatom, mikor éri el a szemközti kerítés tetejét.
224.Megkérdezem a barátot, mégis miért hagyta el a családját.
225.Bizalmasan kezelni a dolgot, nem árulni el senkinek a megcsalást.
226.Galambdúcot festeni le.
227.Kínozva vallatni ki egy embert.
228.Gyűjteni évekig a mozijegyeket, aztán kidobni, mint a megunt ruhákat.
229.Rajongó (nő) mellére dedikálni.
230.Túlteljesíteni a napi penzumot.
231.Kiköszörülni a csorbát.
232.Vinni valamit, mint a cukrot.
233.Meginni a kihűlt teát.
234.Tologatom még a fekete bögrét az asztalon, csak azután kezdem el.
235.Amikor pár év után meglátogatja, felfedezi a régi bögréjét a csurgatóban, pedig hogy összekereste, de nem szól, úgy látszik, a másikat sem zavarják már az emlékek.
236.Szomszéd gyereket áthívni játszani.
237.Nem hagyni helyet a papíron, lendületből az asztalon fejezni be a mondatot: eződésnél elválnak majd az útjaik.
238.Betonozás után belekarcolni az évszámot a járdába (1972. IX.).
239.Látni egy lányon, hogy szerelmes.
240.Én semmi mást nem akartam volna, csak egy dolgot, hazamenni, de azt nagyon!
241.Miért nem volt erőm mégse?
242.Megközelíteni egy szigorúan őrzött épületet.
243.Kábán válaszolni, és egyből lebukni, hogy már megint nem figyeltél.
244.Kitalálni, ki lehet az az ember, aki éppen kilép a lépcsőház kapuján.
245.Lányok, hátukon hangszerrel, hová mehetnek folyton?
246.Meghallgatni egy ismert zenekar még titkos felvételeit.
247.Felidézem az álmot anyámmal, miközben a bécsi pszichológus dörzsöli a tenyerét.
248.Mielőtt disszidál, éjjel még betöri az antikvárium szürkés kirakatának üvegét, és ellopja a faragott baglyot; amikor először megteheti, ügyvéden keresztül pénzt küld.
249.Varrt növeszteni nyáron a térdekre.
250.Többször is lerajzolja utána; szerette azt a sötétkék, műbőr kötéses mappáját, ha kinyitotta, az egyik oldalán vonalas, a másikon pedig kockás lapok voltak, halvány barna csíkokkal, a vonalas függőlegesen, a kockás vízszintesen volt rögzítve, az oldalak perforálva is voltak, így rontás esetén könnyen ki lehetett tépni belőle a lapot, a közepén volt egy bújtató, amibe tollat vagy ceruzát lehetett rakni, vagy leginkább egy vastaghegyű filctollat; télen, hóesésben indultak, lovasszánnal, a Csongor nevű ló nyakában csengővel; az új, fehér alapon barna kockás overalljában volt, a fejére kucsmát húztak, hogy ne fázzon; szerette lerajzolni, ahogy mennek a szánnal a hóesésben, de ő inkább mindig úgy rajzolta, hogy az apja hajtsa a lovakat, ő pedig mellette üljön.
251.Rendet rakni az íróasztalon, elpakolni mindent, utána tartani a rendet örökre.
252.Arra ébredni, hogy füst van a szobában; életben maradni.
253.Lenni tél, akár nyáron is.
254.Évek után állni csak meg, és indulni el egy másikon.
255.Ha jól számolom, két hete nem hagytam el a házat, a lakásból is csak a szemét miatt léptem ki, mert az egyik szomszéd becsengetett, hogy jobb lenne, ha az erkélyen nem sütne rá egész nap a Nap; egész nap a Nap, ezt hajtogattam magamban sokáig; amikor aztán már végképp eluntam a rendelt ételeket, megborotválkoztam, úgy mentem ki az utcára; és közben kint eltűnt egy ház.
256.Amikor észreveszi, hogy róla olvasok, gyorsabban kezd készülődni, és bár eleve úgy volt, hogy megy, mégis úgy tűnik: menekül.
257.Meghúzódni a sarokban, és kivárni a megfelelő alkalmat, újabb aláírást begyűjteni.
258.Mindenkivel csak fecsegek, közben élesen figyelem, mit csinálsz.
259.Naponta többször is önkielégíteni.
260.Elfelejteni a szedett gyógyszer nevét, amikor rákérdeznek.
261.Megszagolni a frissen mosott ruhát.
262.Megtudni (mentőstől): 5 fő felett tömegesnek számít bármi.
263.Hazudás után elpirulni, megkönnyebbülni, hogy nem veszik észre.
264.Listát kezdeni írni, fejben, amiről nem beszélek majd neked.
265.Az utcán sétálva belesni egy kivilágított szobába.
266.Nem gondolni a legrosszabbra, még akkor se, ha teljesen logikátlan a helyzet.
267.Pocsolyába dobni a még nyomdameleg könyvet.
268.Telefonon tisztázni a félreértést.
269.Telefonon intézni a szakítást.
270.Elgereblyézni a homokot a világcsúcs után.
271.Esküvőn rakni össze a képet, hogy ki kicsoda.
272.Felhív, egyeztetünk; találkozunk, átadom, átveszi; megnézi, megszámolom, bólint, bólintok; szevasz, mondom, de ő nem felel.
273.Megtámasztani a félájult testet, húzni végig a kőpadlón, másodpercek alatt kijózanodni.
274.Sűrű nap volt a mai, csak az Oktogon után vettem észre a villamoson, hogy zuhog, amíg futottam, semmi nem volt.
275.Megenni egy gondosan becsomagolt szendvicset.
276.Izgulni fellépés előtt, az utolsó pillanatban elszaladni a vécére, pár cseppért is.
277.Életet pofozni a testbe a hideg, kora téli éjszakában.
278.Kiválasztani az inget a fotózáshoz.
279.Reptéren, check-in után, felszólítva lenni.
280.Egyszerre tudni lenni magabiztosnak és kétkedőnek.
281.Érezni a sebes szívverést, lassan nyugodni meg a tudattól, hogy mindenki kijutott a veszélyzónából.
282.Nem venni észre, hogy az ajándék mennyire hamis és megalázó.
283.Elhitetni velem, hogy nem skalp vagyok, vagyis hogy nem ennyire egyszerű a helyzet.
284.Előbb olvashatóan, utána írjam csak alá.
285.Megszédülni az utcán, nekidőlni a falnak, előttem kilenc mentős másokkal foglalkozik.
286.Majd megkérdezni a szerelmemtől, mi az az NLÁ.
287.A világ legjobb citromos teáját csinálni, amikor lázas vagyok.
288.Nézni az utcát, ahol laknak a napjaid; látni a kis kávézót, amiről mindig mesélsz.
289.Mondani, hogy jó nálam, és hogy holnap, azaz ma is itt alszol.
290.Oxigénpalackot tartani az ölben, és próbálni felidézni a kémiatanár szavait, aki, a sors fintora, szénmonoxid mérgezésben halt meg pár éve, visszaemlékezni, hogyan is köti meg a CO a hemoglobint.
291.Reggel miért a hála a leggyakoribb szó?
292.Tükörnek mondani: nehéz.
293.Ripacsnak lenni.
294.Szentül hinni, hogy az egymástól több száz kilométerre fekvő városoknak lehetnek közös utcáik, főleg éjjel.
295.Erfurtban mindennap megszámolom a lépcsőket a negyedik emeletig, aztán egy évre rá már elfelejtem a pontos számot.
296.Mennyi mindenre lehet pontosan emlékezni 50-60 év múlva?
297.297 napja találkozni az Astorián.
298.Belegondolni, mi lett volna, ha akkor este észreveszem a félelmedet, és nem a szavaidnak, hanem a szemeidnek hiszek.
299.Elkezdeni végre az akol kisöprését.
300.Mentek hazafelé az erdei úton, valami csemetéért vagy csak jó erdei földért voltatok, amit az avarréteg eltakarítása után — mindig a te feladatod — lehet szépen fölszedni, a zsákok száját is neked kell tartanod; és már visszafelé mentek, nemsokára sötétedni kezd, amikor két szarvasbika állít meg benneteket, nem akarsz hinni a szemednek, állnak az úton és hatalmasnak tűnnek, olyan érzésed támad, mintha bosszúsak lennének rátok, mint akiket váratlan vendégek zavartak meg; pedig csak egy apa megy haza a fiával, egy homokszínű Zsigulival a 80-as évek közepén, aztán egyszerűen eltűnnek az erdőben, te meg csak azt az egyet nem érted, hogyan tudnak az agancsukkal a sűrű erdőben haladni.