ROMAN: Kettős természetű lények vagyunk. És ezt a bennünk rejlő kettősséget nem elpusztítani, hanem megőrizni kell.
FOMA: Ha más foglalkozásunk lenne, például kontinensközi sofőrök lennénk, akkor örömmel táplálkoznék dögtetemmel. De jelen helyzetben eltökélt posztcinikusként a bestalizáció meggyőződéses ellenfele vagyok. Ha egyszerű, özönvíz előtti cinikus, de még ha csak posztkünikus lennék, akkor is örömmel ereszkednék négy lábra és marcangolnám vahhábitáink oszladozó zsigereit.
ROMAN: A tetemek elfogyasztása semmiféle ellentmondásban nem áll a foglalkozásommal.
FOMA: Az egzisztenciát mint zárványt illetően igaza van. De, legkedvesebb barátom, az Ön pszichoszómája csak egy bizonyos kulturális kontextussal együtt létezik. A hagyomány, átörökített szokásaink, a társadalomban a költőről élő képzetek! Higgye el, költő uram, hogy aki ilyeneket ír, hogy „vidám hajnalok titkos kötelme”, és közben bűzölgő emberi zsigerekkel táplálkozik, az ezzel keserűséget okoz kétlábú olvasóinak. Nem hinném, hogy egy ilyen költővel Puskin egyáltalán szóba állt volna.
ROMAN: Baudelaire viszont szíves örömest.
Vlagyimir Szorokin: Tellúria, Gábor Sámuel fordítása
Gondolat, 2014, 151–152.