Mi, vesések

Miután ez a Misu valahogy kiszagolta, hogy ő is, ezt a szót használta, vesés, rászállt valamelyik vacsora után. Vagyis hát a Pali bácsiék klubja, amit a Misu is előszeretettel látogatott, de mások is, például az a bajuszos figura, akiről egy szimpla uzsonnászacskó lógott, tele vérrel, valahogy a pizsamanadrágjához tűzve, mert azt mondta, már nagyon húz, szóval ez a klub pont az ő ágya mellett ülésezett már jóval az érkezése előtt is. Pontosabban a Pali bácsi és az ő ágya, vagy a Náci bácsi és az ő ágya közti szakasz mellett, de az ő szempontjából ez mindegy volt. Még értette is, beletörődve, hogy egyes embereknek lételeme a pofázás.

Miután ez a Misu valahogy kiszagolta, hogy ő is, ezt a szót használta, vesés, rászállt valamelyik vacsora után. Vagyis hát a Pali bácsiék klubja, amit a Misu is előszeretettel látogatott, de mások is, például az a bajuszos figura, akiről egy szimpla uzsonnászacskó lógott, tele vérrel, valahogy a pizsamanadrágjához tűzve, mert azt mondta, már nagyon húz, szóval ez a klub pont az ő ágya mellett ülésezett már jóval az érkezése előtt is. Pontosabban a Pali bácsi és az ő ágya, vagy a Náci bácsi és az ő ágya közti szakasz mellett, de az ő szempontjából ez mindegy volt. Még értette is, beletörődve, hogy egyes embereknek lételeme a pofázás. Hogy ha középen verődnek össze, Hiper Tóni azonnal kezdi, sőt megfigyelte, hogy van pár csicska vénember, akik amúgy egész nap merednek a plafonra üveges tekintettel, de Hiper Tóni panaszához azért rögtön hozzányekeregnek valamit. Nem akart Hiper Tóni lenni. Amúgy is fáradt volt még hozzá, hogy mindenen felhúzza magát. Épp elég volt pár olyan körülmény, mint Misu. Pali bácsiék meg úgy vették, hogy köztük ül, vagyis hogy velük. Akkor is, ha meg se mukkant. Még csak nem is ült rendesen, inkább felpolcolta magát. Néha kérdeztek tőle is valamit, néha ő is a többiekkel nevetett a poénokon. Néha akkor is, ha nem értette őket. Néha a többiek nevettek azon, amit ő mondott, bár nem szánta viccnek.

Szóval maga is vesés, zökkent az ágya szélére Misu, megelégelve Pali bácsi és Náci bácsi politizálását. Tényleg unalmas volt, de jólesett hallgatni. Olyankor ki tudott kapcsolni az agya, és csak nézett. Misu a fekhelyére dobta pizsamás, hájas seggét. Magánlaksértés. Ideiglenes otthona megnyekkent. Rosszat sejtve felsandított.

Hát olyasmi, mondta. Nem akart közösséget vállalni Misuval.

Most robbant le, nem is tudta eddig, érdeklődött mohón Misu. Na, szerencse, legalább behozták időben. Mikor először voltam itt, élből tropára volt a vesém, úgy képzelje el. Azt mondták, kampec dolóresz, ez a vese mehet a kukába, ezt én már nem fogom az életben használni. Jól van, hát micsináljak, ez van, kapják ki, rakjanak össze, csak hadd menjek vissza mielőbb melózni. Tudja, egy vendéglőnk van a nejemmel, házias ízek, príma kis kerthelyiség, az a mindenem nekem, a lételemem, úgy képzelje el, én abba belepusztulok, ha nélkülem megy a bolt. Na de nem úgy van az, hogy csak úgy lehet ugrálni egy szem vesével. Valakinek megy, valakinek nem, ez ilyen alkati dolog. Egy évet vártam új vesére, úgy képzelje el, addig meg dialízis. Maga hogy bírta az elsőt?

Mit, kérdezte. Nem akarta tudni. Igyekezett nem gondolni semmilyen vesére, sem a Misuéra, sem a magáéra.

A művesét, tudja, ott, ha kimegy arra, a folyosón.

Sem igazira, sem műre. Nagyjából olyannak képzelte, mint a gimnáziumi bioszszertár torzójába pakolható, babforma plasztikszervet, amivel a Holzer Matyi bebaszott egy ablakot. Egyszer berakták a kabátzsebébe. Csak egy műanyag szar volt, de utána majdnem hányt. Míg Misu előrébb hajolt a szövegelés hevében, fél kézzel a matracon támaszkodva, ő centiről centire csúszott feljebb a párnán.

No, csak figyeljen oda, lehet, hogy lesz még benne része, lengette meg a mutatóujját Misu szinte gyönyörűséggel, aztán valami fisztuláról magyarázott, hogy olyat kap az ember, ügyesen beépítik neki a vénája meg az artériája közé, hogy rendesen meg lehessen forgatni a vérit, ide, ni, akarja megtapintani?

Elhiszem, vágta rá. Majdnem hozzátette, hogy nagyon érdekes. Ilyesmiket szokás mondani udvariasságból.

Semmi az egész, mondta Misu, legyintését gazdaságosan egy homloktörléssel kombinálva. Tisztán látta a verejtékcseppeket, amint Misu pizsamája helyett az ő paplanjára peregnek.

Ha sikerül ez a második beültetésem, ki is szedik végleg.

Akkor most magában, kezdte. Magában ilyen. Magának ilyen műveséje van? Sietve meghúzta a teát.

Dehogy mű, düllesztette a mellét Misu önérzetesen, egy igazi, egészséges, príma kis vese! Reméljük, meg is marad a helyén. Tudja, egyelőre csak barátkozunk. Sípolva nevetett. Az előzővel nem jöttünk ki valami jól, az egy fél évig bírta a strapát, aztán, itt nyisszantó mozdulatot végzett tömzsi nyaka előtt, és ismét, mintegy rutinból, ahogy a szaftos történeteken szoktak, zihálva röhögött egy sort. Jaj, kapott karéjokba rendeződő oldalához, ez most nem tetszik neki. Figyelte a görnyedő, vörösödő fejű Misut, nem reped-e föl, mint egy szósztól szétázott, dugig tömött girosz, hogy pont az ő ágyára lökődjön ki belőle elvetélt magzatként az új veséje, ami azért elég nagy faszság lehet, hogy új, olyan nincs, hogy csak úgy lombikban kinövesztik, vagy ha van is, azt nem egy ilyen parasztra fogják elpazarolni, ilyesmiket amerikai milliomosok kapnak.

Tudja, csak azért okoskodok, törölgette a homlokát Misu, mert ha neadjúristen magával is ez történik, már tudja, hogy nem kell olyan piszokul félni. Mindent karban lehet tartani, én nem azt mondom, de előbb-utóbb azért a rossz vese kifárad, és akkor piff, konyec. Én aztán világ életemben tökös gyerek voltam, még bokszoltam is sokáig, úgy képzelje el, ez itt rajtam mind egy merő izomból volt, egy náthát nem kaptam el soha, hát képzelheti, hogy telecsináltam a gatyámat, amikor megtudtam, hogy belém milyen csöveket meg tűket fognak dugdosni. Na, csak ezért mondom, hogy semmi pánik. Pár alkalmat leszámítva, mikor, úgy képzelje el, szó szerint mintha félholtra vertek volna, egy semmiség az egész, gyorsan meg lehet szokni. Három-négy óra, azt lezavarja reggel, aztán mehet a melóba. Különben ez is alkatfüggő, van, aki egy az egyben ki van ütve fél napra, másnak meg se kottyan. Hát, ugye, nem vagyunk egyformák. Tudja, engem az bolondított meg kezdetben, hogy nem mozoghatok. És ha én nem mozoghatok, az embertelen, úgy képzelje el, én nem bírok magammal, mindenem viszket, csak annál jobban mennék, minél inkább nem szabad. Na! Ne nézzen így, paskolta meg a kezét barátságosan, mire ő akaratlanul összerezzent, szoktam túlozni, de nem ilyenekben, nekem elhiheti, egy semmiség.

Érezte a bőrén Misu izzadt tenyere nyomát, és lassan elszámolt tízig, ami után már nem olyan feltűnő, ha a paplanba törli a kezét.

Különben lehet, hogy maga megússza, félévente bejön kontrollra, aztán csókolom, mondta biztatóan Misu. Ha meg mégse, hát nézze a jó oldalát. Nekem például, úgy képzelje el, a legjobb cimboráim vannak a vesések között. Összehozza egy ilyen az embereket, elhiszi?

Bármit készséggel elhitt volna, csak legyen vége ennek. Magát látta egy csapat vesés közt, akikkel állandóan a veséikről kell társalogni, meg a saját veséiről is megosztani minden megoszthatót, hogy a többiek is okulhassanak. Lehet, hogy röntgenfelvételeket is visz mindegyik, ahogy más a kölykét mutogatja.

Tudja, mikor így összeülünk, vesés fiúk, azért lecsúszik egy-két sör, mondjuk is mindig, hű de szomjasak ezek a vesék, röhécselt Misu fel-felsípolva, na de kérem, ennyi, azért az embernek vigyázni kell, nem lehet már csak úgy durr bele, érti. Nekem különben ez volt, ami megizzasztott, ezt megszokni, hogy a jó fűszeres-húsos dolgok, az mind sztornó, nehéz ételek, sültek, pia, elfelejteni. Le is futott pár kiló az utóbbi években, úgy képzelje el, hát nem így néztem én ki. Szereti a bort? Már a jófélét, most nem ezt a bolti vackokat gondolom.

Nem, mondta a kelleténél talán egy lehelettel ellenségesebben, nem iszom alkoholt.

Na, látja, az nagy szerencse, örült helyette is Misu, eggyel kevesebb lemondás. Ez volt nekem a tragédiám, hogy a feleségemnek ezek a csoda ételei, meg lagzin mindenki a disznósültet, én meg rágom a tört krumplit, érti, és még csak be se rúghatok bánatomban, vágott fancsali pofát, aztán minden átmenet nélkül pizsamás sonkájára csapva felröhögött. Ideiglenes otthona megrázkódott.

Mihály öcsém, ne háborogj a sorsod ellen, szólt hátra Pali bácsi kenetteljesen, műanyag székével továbbra is Náci bácsi felé fordulva. Többfelől nevetgélések.

Nem háborgok én, Pali bátyám, csak a fiatalemberrel beszélgetünk, mondta jókedvűen Misu, gondolatban nyilván hozzáértve, hogy mi, vesések. Hol tartottam, fordult vissza felé, szóval nincs semmi szenvedélye? Nincs? Hát maga egy kész főnyeremény, gondolom, erre már a nők is rájöttek, ha van egy csöpp eszük, kacsintott, nekem nincs ilyen áldott jó természetem. A bagót, avval még küzdök, pedig mondja eleget a Máté doktor, hogy nem kéne. Tudom én, nem kéne, nem kéne, de micsináljak, valami csak kell néha, érti. Látom, nem érti, de hát ebben is mások vagyunk, az egyik megveszik érte, a másikat hidegen hagyja. A Máté doktor egyébként, ha már így feljött, az már szinte családtag. Meghívtuk vacsorázni is tavaly, feleségem háromfogásos lakomával készült, úgy képzelje el, de evett is szépen, volt étvágya a doktor úrnak, nevetett köhécselve Misu. Pár pillanatra elkalandozott a tekintete, mint aki gyönyörködő nosztalgiával idézi fel a doktor úr táplálkozásának folyamatát.

Ő valahogy a bulldogpofájú főorvos urat képzelte a Máté doktor helyébe, és azt is képzelte, hogy ez a bulldogpofájú Máté doktor vesével táplálkozik, úgy nyílik a szája, mint az aliennek a Nyolcadik utasban, egy tál véres vese van előtte, és azt nézi a Misu és a Misuné elfogódott büszkeséggel. Igazából azért kell az ilyen misuknak éveket várniuk, mert a bulldogpofájú Máté doktor falja fel a veséket. Ami nem ízlik neki, azt varrják bele a tirpákokba.

Na, ehhez meg mit szól, vigyorgott rá cinkos pofával Misu. Visszahőkölt, hogy most mindjárt megmutatja a műtéti sebhelyét vagy valami csövet, zacskót, kilógó eret, beépített üvegfalú bélben a szart, amije van, bármi kitelik tőle, ha a faszába építenének ilyen fisztulát, azt is megmutatná. Még mindig ugyanott tartanak, intett az állával Misu Pali bácsiék felé. Vén komcsik, nem szégyellitek magatokat, bömbölte suttogva, ezt már Pali bácsiéknak, és sípolva vihogott.

Ennek is mindenbe bele kell ütni az orrát, morogta Náci bácsi. Mindhárman vihogtak. Misu túlrajzolt mozdulatokkal forgatta a halántékánál a mutatóujját, őrá kacsintgatva.

Igazuk van, szólalt meg. Fogalma sem volt, miről beszélnek. Mindegy volt, a Pali bácsiéknak az oldalára akart állni. Vagyis inkább el a Misunak az összeizzadt, összevesézett, összefisztulázott oldaláról.

Nem akarnak maguk hárman pártot alapítani, rötyögött Misu. Míg felküzdötte magát az ágyról, hosszasan sípolt. Pár év, és meg fogsz dögleni, bazmeg, mondta magában Misunak, aztán hirtelen tudta, hogy tényleg. Hogy ezt most nem kívánta, bár akár kívánhatta is volna, meg egy kicsit kívánta is, de nem ez volt a lényeg. Valahogy tudta.

Nézte Misut, ahogy oldalát fogva visszakecmereg az ágyához.

Semmilyen vesére sem akart gondolni. Sokáig, nyeldekelve itta a túlcukrozott teát.