Egyszer csak megállapítod: „Hohó, ez a mondat nem hangzik újnak. Sőt mintha már az egész bekezdést olvastam volna.” Na persze, ezek amolyan visszatérő motívumok, a szöveg át és át van szőve velük, arra szolgálnak, hogy kifejezzék az idő hullámzását. Olyan olvasó vagy, aki érzékeny az efféle finomságokra, igen, te tüstént megérted az író szándékait, semmi sem kerüli el a figyelmedet. Ám egyszersmind némi csalódottságot is érzel; épp amikor igazán érdekelni kezd a dolog, a szerző, lám, szükségesnek véli fitogtatni a modern irodalom szokásos technikai ügyeskedésében való jártasságát: szó szerint megismétel egy bekezdést. Azt mondod, bekezdést? De hiszen egy egész oldal ismétlődik itt, összehasonlítod az előzővel, nem találsz egy vesszőnyi különbséget.
Italo Calvino: Ha egy téli éjszakán egy utazó,
Telegdi Polgár István fordítása, Európa, 1985, 28.