gyerekkoromban a malterban hagytam kéznyomom
még mindig látszik a falon bár kezem már nem akkora
vizek testvéreként keresi bennem hajlatát az anyag
formára vágott keveréke vagyok
a kapcsolatokból leülepedett sódernak
és egyedüllétben halmozódott cementnek
a magány nem szervetlen adalékanyag
akiket elhagyok szilárdítanak
nem-érintések folyamata és olló
alakít helyet a fémszerkezetben
hozzám tartozó idegeneknek
ahol mások lépteit beton zárja alá
próbálom belemérni lábfejem
hátha megváltozhatnak a szilárd ígéretek
Megjelent a Műút 2017061-es számában