a szerveknek súlya van, de néha
ennél nehezebb a test.
gerincre akasztott fekete golyóként
képzelem el magamban a rosszat.
megpuhul és leesik. valami megint
elszakadt. erre emlékezem.
én ha álmodok, akkor is csak
kövekről: otthon ülök, a kertben
a fák nehéz tengelyek, egy törött
gally csügg a föld felé. így lóg
bennetek a szív, és alatta kispárna
a gyomor. neked ezt nem mondom el,
csak kitapintom. esetlenül reng a mell.
Polák Péter: Milyen nehéz
Hévíz, 2016/1