Eszter. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan ok miatt ez a név jutott eszembe, amikor vissza kellett emlékeznem, mi lehetett a Déry-regény főhősének, G. A. úr szerelmének a neve X-ben, a titokzatos városban. Az egész dolog egyáltalán onnan indult, hogy nemrégiben valaki egy este nekem szegezte a kérdést, mondanám el, eddigi életemben milyen zenei, filmes, vagy irodalmi művek voltak rám meghatározó hatással, fel tudnám-e sorolni őket.
„Ööööööö… Hát igen…” — kezdődött válaszom, miközben rádöbbentem, hogy így, azonnali választ igényelve, bizony zavarba jönnék, ha erre rögtön felelnem kellene. Kezdtem azzal, hogy e három művészet közül abszolút az irodalom az, amiről egyáltalán szó lehet esetemben, de pár pillanat alatt azt is beláttam, hogy az a sok-sok könyv, ami annak idején oly meghatározó volt életemben, az mind a feledés homályában dereng csak emlékezetemben. És ráadásul nemcsak a művek tartalma, lényegi elemei, hanem még maguk a könyvek is, szerzőkkel, címekkel együtt. Mivel megragadt bennem ez a megválaszolatlanul maradt kérdés, már rögtön másnap reggel, úszás közben, az uszoda hűvös és frissítő vizében, a gyors és lassú tempók között és alatt gondolkoztam a dolgon. Miközben az időben visszanézve kezdtem emlékezni az egyes olvasmányokra, rájöttem, hogy ezek a fontos szerzők és könyvek mind-mind életem jelentős szakaszait jelentik. Arra, hogy talán egy meghatározó élethelyzetben ért maga az élmény, de az is lehet, hogy maguk a könyvek indítottak el olyan folyamatokat, váltottak ki olyan hatást, amelytől akkor az életem konkrétan erre vagy arra fordult. Persze ehhez valószínűleg az is kell, hogy pont kellő időben jöjjenek létre ezek a találkozások, amikor megvan a kellő fogékonyság és nyitottság egy véletlen vagy éppen szándékosan létrejött találkozás befogadására. Ez ugyanígy lehet a személyekkel való találkozásokkal kapcsolatban is, tehát hogy például valakivel az egyik évben egyáltalán nem barátkoznánk, a másik évben már nyitottak vagyunk iránta attól függően, hogyan változtunk mi, hogyan változott életünk az eltelt időben.
Szóval visszatérve a kiinduló kérdéshez, az esti beszélgetéshez, azt gondolom, hogy persze, fontosak voltak a nagy alapfilmek, és még fontosabbak a zenék (Kontroll, Bizottság, Balaton, Európa Kiadó), de igazán meghatározóak az életemet tárgyként is végigkísérő könyvek. Az első és tipikus kamaszfiú-könyvek után, már gimiben jöttek az első privát választások, Csoóri, a fiatal Moldova, a Makra, de rögtön utánuk, talán másodikban a Kritérion-féle Úton Kerouactól, meg ezzel együtt persze az összes magyarul olvasható beatirodalom, Corso, Ginsberg, az Üvöltés stb. Az biztos, hogy amikor éppen felvételiztem az egri főiskolára, akkor A homok asszonya volt rám nagy hatással Abe Kobótól (a felvételin valamiért erről kellett beszélnem), de ugyanezen időszakhoz kapcsolódik a Kazohínia és a Capillária is, Szathmáritól és Karinthytől, nekem ezek valahogy ikerkönyvek — és teljesen meglepő módon az utóbbit otthon találtam a nappali három polcnyi „könyvtárában”, a világkönyvtár unalmas klasszikusai mellett, egy eredeti kiadásban. És azt hiszem, az is nagyon fontos lenne, ha mindenre tudnék emlékezni, hogy melyik fontos könyv hogyan került hozzám. Arra például nem emlékszem, hogy az előzőekhez erősen kötődő G. A. Úr X-ben hogy került hozzám, sem arra, hogy a még korábbi Déry, az Alkonyodik, a bárányok elvéreznek kötetet hogy találtam. Vannak fix emlékképek (ezek inkább rövid videók) némelyikkel kapcsolatban, a korai Déryt például, emlékszem, olvasom a járdán menve hazafelé, lépcső, vízszintes, lépcső, kanyar balra, és úgy érzem, hogy ettől a könyvtől simán begolyózik az olvasója, talán már bele is őrültem.
Amúgy három könyv volt ami Úton vagy Országúton címmel került a kezembe, mert nagyon bírtam Jack Londontól is az Országútont, és ha jól tudom, az Alkonyodik…-nak is ez volt az eredeti címe, és persze Kerouac. És még kb. ugyanebben az időben, vagy egy kicsit később jöttek a korai Weöres-dolgok és rögtön utána A szépség szíve (ezek régi kínai esztétikai írások), életem legszebb könyve, ezt egy könyvtárból loptam még 77-ben, akkor képtelenség volt máshogy megszerezni, ma már több kiadásban is megvan. Ebből rengeteget idéztem életem különböző szakaszaiban és helyzeteiben, és mindig jó újra elővenni és felolvasni belőle valakinek. Talán a legmeghatározóbb ez a kis könyv az életemben amellett a Salinger-kötet mellett (Magasabbra a tetőt, ácsok!), melyet egy futó ismeretség után kaptam egy tőlem néhány évvel idősebb fiútól, Tibortól, akiknél megszállhattam Pesten a Vérmezőnél, miután elszöktem otthonról és utaztam tovább Szegedre Tímeához, a szerelmemhez. Salingertől aztán persze elolvastam mindent (jellemzően többször is, kivéve a Zabhegyezőt, azt egyszer sem, bár kétszer is megpróbáltam), és (ahogy éppen nemrég meséltem valakinek) megveszek minden könyvet tőle, amit antikváriumban találok, és elajándékozom őket. Az is nagyon érdekes, hogy milyen 10-20 év után újraolvasni valamit, ami alapdolog volt egykor, ilyenkor tulajdonképpen saját magát figyeli az ember, mert miközben olvasol, emlékezel arra, milyen emléked van a régi olvasásról, és figyeled, mennyire vagy más most, mint akkor.
Szóval valószínűleg ugyanúgy, mint az életre szóló barátságok, a tinédzserkori könyvek is valahogy a legfontosabbak életünkben, vagy inkább csak máshogy működnek bennünk, mint a későbbi, már felnőtt fejjel olvasottak. Még sok mindent akartam itt sorolni, az oroszokat meg kínaiakat, Füst Milánt és Levi Strausst, az antropológust, ja és Montaigne-t (!!!), de elég ez, így is kissé hosszú lett ez a (tőlem legalábbis) rendhagyó kollegiális naplóbejegyzés. Mindenesetre úgy érzem, hogy ezek a nagyon fontos könyveink tényleg végigkísérik életünket, és bevilágítják hétköznapjaink és ünnepeink kisebb-nagyobb tereit úgy, mint egy fénylő csillag.