Mert sosem kedvelte a középutat,
vonzódott a szélsőségekhez, a fent
és a lent kettőssége hívta megmártózni
a mocsokban, ápolatlanul fetrengeni a
kocsmai mámor alkoholbűzös fertőiben,
máskor pedig borotvált orcával, illatosan,
elegáns öltözékben forgolódni tárlatok
megnyitóin, színházi premiereken,
kortyolgatni a bárpultnál az aranyáron
mért koktélokat, de mindkét közegben
mégis idegennek érezte magát idővel, s mert
taszította a középszer, magányos maradt a
legnagyobb tömeg kellős közepén is, ezt
legalább szerette valamennyire, s mire
ráeszmélt, hogy nincs szüksége ehhez sem
a lentre, sem pedig a fentre, már sok bűnön,
kalandon és kudarcon lett túl, hát visszavonult
erdei kápolnájába ott, a hegyen, ahol nem
vágyott szeretetre, ahová nem ért fel a
gyűlölködés, megaláztatás, hátra sem
nézett, ez hiba volt, mert ekkor
fúródott sarkába
az első nyílvessző.
Megjelent a Műút 2017059-es számában