A róka

Anikó, a szomszédasszony idegesen hadonászott a cigarettájával, Papó a kezével legyezte el a cigarettafüstöt a gyalupad felett. A műhelyben nem volt ablak, Papó asztala fölött nappal is fel kellett kapcsolni a vallatólámpát, így mondta, pedig csak egy éles fényű villanykörte lógott a madzagon. A falon katonás rendben, szögekre akasztva sorakoztak a szerszámok, mellettük három csupasznős kép, amiket Papó a barátjától, Fignár Bandi bácsitól kapott, akinek a fia Németországban lakott, és minden nyáron hoztak haza ilyen képet, ott állítólag minden újságban volt.

— Laci bácsi, tessék már jönni, megfialt a Lédi, most mi az istent kezdjek a kicsikkel!

Anikó, a szomszédasszony idegesen hadonászott a cigarettájával, Papó a kezével legyezte el a cigarettafüstöt a gyalupad felett. A műhelyben nem volt ablak, Papó asztala fölött nappal is fel kellett kapcsolni a vallatólámpát, így mondta, pedig csak egy éles fényű villanykörte lógott a madzagon. A falon katonás rendben, szögekre akasztva sorakoztak a szerszámok, mellettük három csupasznős kép, amiket Papó a barátjától, Fignár Bandi bácsitól kapott, akinek a fia Németországban lakott, és minden nyáron hoztak haza ilyen képet, ott állítólag minden újságban volt. Nem szerettem ezeket a csupasz nőket, mégsem bírtam levenni róluk a szemem. Két csupasz nőn csipkebugyi meg melltartó volt, bár a mellük teljesen kilógott belőle, úgyhogy semmi értelme nem lehetett az egésznek, a harmadik csupasz nőn egyáltalán nem volt melltartó, csak bugyi.

Anikó mindig úgy beszélt, mintha valaki épp meg akarna halni, és meg kellene menteni, vagy tűz ütött volna ki. Nem szerettem, ha átjött, mert mindig valami bajról hozott hírt: ki halt meg, törte el valamijét, kit raboltak ki vagy vertek meg a kocsmában. Sovány, varjúszerű nő volt, sose láttam cigaretta nélkül. Ő hozta azt a hírt is, hogy Bogdán Irma néni felakasztotta magát. Bogdán Irma néni tanárnő volt, nagyon örültem, ha bejött Mamóékhoz. Vett dinnyét, paprikát, vagy néhány cső kukoricát. Mamó szeretett olvasni, Irma néni megkérdezte, hogy tetszett neki ez vagy az, azt mondta, Mamó nagyon intelligens asszony, és akármi lehetett volna. Mamó sokszor elmesélte, hogy az apácák hívták, maradjon ott, legyen tanítónő, de neki nem volt négy rend ágyneműje meg törölközője, azt meg vinni kellett volna, ezt nem értettem, mi ez, hogy rend, négy-négy darabot jelent mindenből, lepedő, párnahuzat, dunyhahuzat, magyarázta később Mamó, annyi se volt nekik. Irma néni beszélgetett velem is, és aztán hozott könyveket. Hosszú ruhái voltak, a nyakában mindig, még melegben is, áttetsző sálat hordott, sárgát, lilát, zöldet, amilyen illett a ruhájához, ez nagyon tetszett nekem. Szép szőke haját kontyban hordta, felsősöket tanított a falusi iskolában. Elmeséltem neki, hogy nagyon szeretnék már tudni oroszul, de azt mondta, még kicsi vagyok hozzá, először magyarul kell jól megtanulnom. Mesélt egy Vilma nevű lányról, aki ez első orvosnő volt Magyarországon, azt mondta, később elolvashatom a könyvet róla, mert mondtam neki, hogy orvos szeretnék lenni. Aztán Anikó azzal jött, hogy meghalt, a Fecskék és fruskák nálam maradt, nem tudtam már visszaadni neki.

Anikóéknak most kiskutyáik lettek, de persze az is baj; Papót kéri, hogy menjen át hozzájuk.

— Megeteted őket, Papó?
— Meg. Viszek nekik tejet.

Anikó nyugtalanul toporgott.

— Tessék sietni, mindjárt jön Feri, engem megöl, ha nem csinálok valamit addig velük!

Anikó meg Papó elmentek, Papó a nagy sietségben elfelejtette a tejet, üres volt a keze, ahogy kifordult a szomszédasszonnyal a kapun. Azzal nyugtattam magam, hogy biztos Anikóéknál is van tej. Bementem a nyári konyhába. Mamó meggyet főzött be, az utolsó üvegre csavarta a tetőt, aztán egy kosárban elrendezgette a teli befőttesüvegeket, és kockás pokróccal burkolta be őket. Gáborka elaludt, Mamót nyaggattam, hogy olvasson nekem.

— De te is el tudod olvasni!
— Ha te olvasod, jobb.

Mamó megmosta a kezét, és leült a heverőre, ahol Gáborka aludt.

— Melyiket meséljem?
— A rókásat.

Lefeküdtem a testvérem mellé, Mamó combjához szorítottam a fejem, beszívtam az otthonkája szagát, a zsebéből pirított napraforgómag szaga áradt. Mamó kivett néhány szemet, miközben olvasott, lassan lecsukódott a szemem, ahogy hallgattam, hogy töri a mondatokat két napraforgómag között.

Egy alkalommal egy gyönyörű róka ugrott eléjük. Lenin csak szorongatta a puskáját, és nézte, nézte a rókát. A róka végül eliramodott a sűrűbe.
— Miért nem lőttél? — csodálkozott a felesége.

— De soká voltál! — Félálomban hallottam, ahogy Papó megérkezett.
— A szerencsétlenek alig akartak megdögleni! — Papó ultrát dörzsölt a kezére, és sokáig sikálta a lavórban körömkefével, aztán leül az asztalhoz. Mamó kiszedte neki a habart krumplilevest.
— Hiába nyomtam a víz alá őket, csak visítoztak! Volt vagy hat. A végén a trafóból vezettem be áramot a hordóba, hogy agyoncsapja őket. Még épp ki tudtuk dobálni mindet, mire Feri hazaért.
— Szerencsétlen Anikó! — sercegett a kenyérhéj, ahogy Mamó vágott egy szeletet a leveshez. Csukva volt a szemem, de láttam magam előtt, ahogy melléhez szorítja a veknit, és peregnek a sötétszőke kenyérhéj-darabkák. — Nincs elég baja. Hogy az ilyet nem viszi el az ördög, mint Feri! Szegény Rózsika meg bezzeg rákos.

Papó nem mondott semmit, hallottam, ahogy a kanala belemerül a levesbe. Fel akartam ébredni, nem tudtam, hogy igaz-e az egész, vagy egy álom. A róka végül eliramodott a sűrűbe.