mint a parton talált
apró hal gerince
kövek közé szorulva,
a dagály a hátán kivitte,
az apály meg otthagyta,
velünk játszanak ilyet napjaink,
nappal még csak-csak,
de éjjelünk, az nincs,
tudjuk azt, hogy volt,
tudjuk, kellett lenni,
mert látjuk szálkáit,
de minden, ami érzést adott
leszárad rólunk,
ahogy a hal szemei is
csak kiürült gödrök,
a háttérben neonkéken
fluoreszkál a tenger,
nincs élő kép, csak ábránd,
a valamit kitölti a semmi
— holtpont —,
csak a háttér színe változik,
és a test hőtérképén
látni egy tenyérmeleg foltot.