nem tudom, mióta van meg ez az
IBM elektromos írógép: 12 éve
talán. legépelt ezernyi verset,
tucatnyi elbeszélést, egy-két regényt
és egy forgatókönyvet.
öntöttem rá sört, bort, whiskyt,
vodkát, ale-t, sőt
cigarettacsikk és szivarhamu
is esett a billentyűk közé,
mégse romlott el soha.
ezen kívül fogalmam nincs,
hány órányi komolyzenét hallgattunk
meg együtt.
az éjszakák mindig hosszasan és
kellemesen teltek,
a nevetés ígéretének
állandósult lehetőségével legkomolyabb
pillanataink
hátterében.
ekkor kaptam karácsonyra
egy számítógépet.
haladnunk kell a korral,
nem igaz?
végül is a régi szabvány írógép,
az elektromos írógép elődje
méltóságteljes nyugdíjasként
a földszinten pihent,
nem kevés varázslatos és őrült
éjszakát töltöttünk együtt.
mert annak idején, ugye, lúdtollal
írtak.
tovább kell tehát lépnünk.
szóval helyet csináltam az új számítógépnek
az íróasztalon.
kihúztam az elektromos
csatlakozót a falból,
letakartam,
a szoba sarkába cipeltem és
letettem.
ez volt a legrosszabb — így
odacipelni.
élőlénynek hatott.
egy kicsit arra számítottam, hogy megszólal,
ahogy azt a maga módján
gyakran meg is cselekedte.
úgy éreztem, mintha a
kutyámat tettem volna
ki a hideg utcára.
ezután a lányom,
aki egy számítógépguru,
átjött, beállította és
megmutatta, miként
működik.
miután elment, elkezdtem játszani
a számítógéppel.
jó pár fantasztikus dologra volt
képes,
ugyanakkor feltűnt néhány
következetlenség.
a gép nem oldott meg bizonyos
feladatokat, amelyekről azt mondták,
simán megoldja.
a nejem is kipróbálta rajta
a kezét.
semmi.
kikapcsoltuk a gépet
és elmentünk
aludni.
másnap,
amikor hazaértem
a loviról,
a nejem mondta,
hogy a számítógépen valami elromlott,
vagy valószínűleg
vírus támadta meg.
a lányomnak ráment
az egész délutánja.
semmi javulás.
szóval
addig is
feltámasztottuk régi IBM írógépemet
hamvaiból.
egy üveg sör a balomon,
a kis piros rádió a jobbomon
Bachot játszik.
vén
elektromos vitézem
visszatért
éppen ezt gépeli,
miközben számítógép-
alkatrészek
hevernek szerteszét
a szőnyegen.
bravó.
Gyukics Gábor fordítása