A naptári év első igazán nagy volumenű könyves eseménye hosszú évek óta az általában március derekán — idén március 23. és 26. között — megrendezésre kerülő Lipcsei Könyvvásár, amelynek 2017-ben Litvánia a díszvendége. A rendezvényt immár 25 éve kíséri az időközben Európa legnagyobb olvasóünnepévé fejlődött Leipzig liest, azaz a Lipcse olvas, amelynek zavarba ejtően széles programkínálatban az idén már egy ingyenes mobilapplikáció is segít eligazodni. Szükség is van erre, hiszen 3400 programot valósítanak meg 3300 szerző és közreműködő részvételével, részben a vásár, részben pedig a város területén. Igazi olvasói és könyves Kánaán várja tehát a Lipcsébe látogatókat, aki pedig nem tud személyesen ellátogatni a vásárba, az március 23-án izgulhat, vajon ki kapja 2017-ben a vásár 60 000 euró összdíjazású Könyvdíját.
Ezúttal is öt-öt könyvet jelölt három különböző kategóriában — szépirodalom, szakkönyv és fordítás — a szakmai zsűri, akiket korántsem irigylek a feladatért. Hiszen már az sem lehetett könnyű, hogy a 365 nevezésből kiválasszák a tizenöt jelöltet. A szépirodalom kategória jelöltjei viszont témaválasztásukban, hangulatukban, sőt még műfajukat tekintve is annyira különbözőek, hogy a döntés során szinte körtét kell almával összehasonlítaniuk. A komor hangulatú pszicho-thriller áll szemben a szerelem százféleségét elemző tematikával, a különleges lírakötet a szinte harsogóan vidám modern kalandorregénnyel és a tragikus sorsot bemutató életrajzi és egyben történelmi regénnyel. Ízelítőnek alább röviden a jelöltekről.
Lukas Bärfuss Hagard című regényében hirtelen ötlettől vezérelve egy férfi követni kezd egy ismeretlen nőt. Afféle játékként igyekszik nem szem elől téveszteni a tömegben, ezzel ütve el azt az egy órát, ami még hátra van a következő üzleti találkozóig, ám hamarosan már azon töri a fejét, azt akár le is mondhatná. A különös késztetésből és annak ábrázolásmódjából fakadó nyomasztó légkör és feszültség nemcsak az átlagolvasót, de a zsűrit is magával ragadta: „a követő nyomát követve beszippantja az embert ez a lélegzetelállító, városi odisszeia. Látványos, művészien szerkesztett pszicho-noir, amely mai világunk kancsal, már-már szürreális képét nyújtja.”
Brigitte Kronauer — akit a zsűri a német szintaxis oroszlánidomárjaként aposztrofál — a Der Scheik von Aachen vagyis Az aacheni sejk című regényében a szerelem különböző árnyalatainak kibontására törekszik központi szereplője, Anita és a régiségkereskedő Marzahn beszélgetései valamint Anita nagynénjének mesélt történetei által, amelyek Wilhelm Hauff Der Scheik von Alessandria und seine Sklaven (Az alexandriai sejk és rabszolgái) című ciklusának darabjain alapulnak.
Steffen Popp kötete, a 118 sajátos verseskötet. A periódusos rendszer 118 eleme és azok sokszínű előfordulási és lelőhelye ihlette a 118 játszi könnyedségű verset. Elragadó kis tablókat rajzol, amelyekből szemtelen, szellemes, eredeti, szép hangzású és ritmikus poétikai periódusos rendszert formál.
Anne Weber regényének főszereplője, egy egészen különös, mindenkit elbűvölő figura, Kirio nevét viseli. Az ellenállhatatlan fazon szívesen jár kézen és mindent a feje tetejére állít. Fuvolázik és épp oly magától értetődően beszélget a kövekkel és a denevérekkel, mint az emberekkel. Mindent készpénznek vesz, kivéve a készpénzt. Csodákat tesz és észre sem veszi — írja a fülszöveg. Sziporkázó, modern kalandregény, amelyben semmi sem biztos, így az sem, ki is meséli el.
Teljesen más húrokat penget Natascha Wodin. Sie kam aus Mariupol (Mariupolból jött) című regényében az ukrán kikötővárosból származó édesanyja tragikus sorsát örökíti meg. Fiatal korának traumája nemesi családja veszte a sztálini terror éveiben, amelyet tovább fokoz, hogy őt magát 1944-ben a náci Németországba hurcolják kényszermunkára. Túléli, de feldolgozni nem képes. Wodin alapos kutatásokat végzett annak érdekében, hogy történelmileg hűen és plasztikusan ábrázolhassa az eseményeket, így nemcsak édesanyja személyes történetét írja — hiszen sorsában milliók osztoztak —, hanem azt is megmutatja, milyen hatással bír a történelem az egyén sorsára.
Nemrég jelent meg Zsuzsa Bánk újabb regénye. Az írónő 56-os kivándorlók gyermeke, ám ő már Németországban született és nőtt fel. Volt könyvesbolti eladó, majd Mainzban és Washingtonban tanult politikát, publicisztikát és irodalmat. Egy ideig gazdasági újságíróként dolgozott, 2000 óta ír hivatásszerűen. 2002-es első regénye, a Der Schwimmer (Az úszó, ford.: Szalay Mátyás, Kossuth, 2003) elnyerte a legígéretesebb elsőkönyves szerző kategóriájában a Deutscher Bücherpreist. Az 1956-ban a forradalom leverése után két gyermekével magára hagyott apa és gyermekei bolyongásának története nem könnyű olvasmány. Az apa egyre búskomorabb, a gyerekek szakadatlan vándorlásuk során saját külön világukba menekülnek: Isti a tárgyak és növények történeteire fülel, míg Kata azon emberekére, akikkel útjuk során találkoznak. Egy nagyon pontosan megfigyelt, de érthetetlen világ szakadozott képe rajzolódik ki a gyermekek tekintetén át. A német kritika annak idején nagyon pozitívan fogadta a művet és azóta is ehhez mérték/mérik Bánk műveit. A Heißester Sommer (2005) vagyis Legforróbb nyár és a Die hellen Tage (2011) — amely magyarul talán Fényes napok vagy Azok a fényes napok lehetne — visszafogottabb sikere után úgy tűnik, a Schlafen werden wir später, azaz Aludni majd később fogunk című regénnyel újra szárnyaira veszi Bánkot a kritika. A 18. századi női levélregény modern formájaként értelmezett email-regényben két barátnő bensőséges üzenetváltásait tárja elénk. Márta írónő, Frankfurtban él férjével és gyermekeivel, Johanna tanárnő, valahol a Fekete-erdő vidékén, férje elhagyta, gyermeke nincs és még maga se nagyon hiszi, hogy legyőzte a mellrákot. Doktori disszertációján dolgozik, a 19. századi német irodalom egyik jeles női szerzőjéről, Annette von Droste-Hülshoffról ír. A két figura két ellentétes modellt testesít meg, ám közös bennük, hogy a maguk módján mindketten küzdenek a hétköznapok nehézségeivel, a feladataik és igényeik közti gyakorlati szakadék áthidalásával. A levélregény modernizált formája egyrészt lehetővé teszi a szerző számára, hogy egyszerre két énelbeszélőt vezessen be, két különböző lélek legbensőbb világába nyújtson betekintést; másrészt — mint azt a honlapján olvasható interjúban hangsúlyozza — maga a forma nyelvileg is felszabadította. Merészebben írhatott, igénybe véve minden nyelvi regisztert, hiszen a két szereplő több évtizedes barátsága a teljes belső kitárulkozás alapja, így a káromkodás és a csúnya beszéd éppúgy megfér az e-mailekben, mint a különböző irodalmi művekből és önéletírásokból vett idézetek, vagy Márta verssorai.