Költő vagyok — mit érdekel stb.,
Concretan így nem jut eszembe. Semmi
Érdekes nem jut erről az eszembe,
K. (is) vagyok, mással, úgy lehet, szembe’,
Mert verset írok, más meg nem ír verset,
És pénzt kapok érte, némi keve(r)set,
Kérdik a véleményem, és én vélek,
Tananyag lennék, noha, asszem, élek,
Megjelenik a nevem, írnak rólam,
Elismerik, úgy kell vennem, valóban,
Amit csinálok, díjakat arat,
És lehet, hogy mindez csak kirakat,
Minden hiúság, no de hát, fiúk,
Álljon elő, ki nálam nem hiúbb,
Ki magában egy másikat nem ápol,
Mikor hívják, el (nem) megy hiúságból,
S ha nem hívja kutya se már vagy még,
Ne gondolná, hogy nem lesz így elég,
Hogy semmi nem elég, nincs annyi díja
A nagyvilágnak, hogy ne volna híja.
„Vagyok”, „belőlem”, „rólam”, „énvelem”,
Ez így együtt elég veszélyesen
Hübrisz-közeli helyzet, ezt tudom jól,
De rosszból a sok árt, a sok a jóból
Vagy á(rt) vagy bé(rt), attól függ. Concret’ tőlem,
Csak hogy elegem van vagy nincs belőlem,
Mégis simán mondok ilyesmiket,
És meg se látszik rajtam, úgy lehet,
„Rólam”, mondom, és te simán veszed,
Hogy így élen van tartva a beszéd,
Épp ebben a veszélyes tartományban,
Úgy jár körül, zúg, mint a villanyáram.
Magy., ha a szó „mint költőről” esik
Énrólam: győz az én, a szó veszít,
Nincs alku — pont ez az én legyen boldog,
V. legalább v. hogy haladjanak a dolgok,
S ha verset írok, én fogom ceruzámat
Vagy mi a bánat’t.
Van külön én. Szintaxis és szavak,
Írok, s mintegy összeállítanak
— Például le van írva 5×3
Én, én magam írtam le, ha jól látom —
engem. Néha nem. Néha, egyszer-kétszer,
4× vagy 7×, ha arra nézel,
Egy mintha-rám-hasonlító alakra,
S csak az a kérdés, miért hagynám abba.
Kukorelly Endre: Vojtina-redivivus (részlet)