Nyáron, mikor a tikkasztó melegben hirtelen leszakad egy-egy nagy zuhé, hogy utána a forróság csak még súlyosabban tapadjon az emberek bőrére, a telepen valósággal hallani, ahogy a rozsdás vascsövek zizegve leveleket bontogatnak, s hogy hízik meg zsírosodik a csalán meg a lapu a széjjelrepedt betonon a párától nehéz, sűrű esőszagban. A kopár domboldal közepén göcsörtös körtefa áll magában, az ágak alatt gyerekek gubbasztanak. Az előbb bőrig áztak, úgyhogy most száradnak a napon. A szájukban cigaretta, nyárközépen nem hiszi senki, hogy gyümölcsért jönnének, egy ideje már nem is azt mondják. A fa odvába rejtik el a paklit, aztán rá-rájárnak. És néha nincsen szerencséjük. Nézzed csak, a Teri unokái, mondja az öregasszony, aki az ablakból odalát épp, ahonnan a fiúk a domb lábába, a focipályára lesnek. Odalent messze alakok mozognak, nem tudni ki játszik, a kijelzőn annyi áll, Hazai, s alatta meg, hogy Vendég, persze a hazai csapatot azt tudják. A cigaretta elázott, nem gyullad, akárhogy próbálják. A kisebbeknek mindegy, ők igazándiból nevetni jönnek, és csak mellékesen pöfékelni. A nagyobbik az, aki pénzt költött rá, a bagóra meg az öngyújtóra, úgyhogy ő joggal szitkozódik, a kisebbek meg utána mondják. Az öregasszony azt mondja, Hallgasd csak milyen szépen beszélnek, mert az ő füle mindent meghall, de a fiának hiába mutogatja, ügyet se vet rá. Legfeljebb annyit mond, Odale a meccsen kiabálnak, azt hallja anyám. Amire az öregasszony csak ingatja a fejét, hogy nem, nem. Nézzed csak, cigarettáznak, úgy mondja, röviden ejtve, cigareta¸ pedig a nagyanyjuk hogy odavan velük, milyen jó gyerekek. Ezt meg már úgy mondja, hosszan, hogy míjjen. Nem cigiznek azok anyám, mondja a fia, amikor odanéz. Hát nincsen annak füstje. De cigiznek azok, bólogat az öregasszony. Biztos csak cigirágó, mondja a fia mégis. A legnagyobb gyerek végül otthagyja a fánál a kisebbeket. De nem a telepi boltba megy, ahová a nagyanyja jár, hanem a kocsmába ott lent a domb lábánál. A kocsmáros megjegyzi magában, hogy milyen rendes gyerek, rá lehet bízni már a pénzt is. Mikorra visszaér, a meccset lefújják. A kisebbek nem tudják megmondani, mennyi lett a vége. Akkor az öregasszony azt mondja, No nézzed csak, van most má füst is, a fia meg azt mondja, Jaj hagyjon má békén, anyám, mit érdekel engem. Aztán már nem lesz ami érdekelje vagy sem, a gyerekek elszívják azt az egy-két szálat, amitől fickósabbak lettek, azután elpucolnak, mielőtt a pályáról hazatartók oda felérnének. Amikor Imre bácsi felér, lehajol a rókalyukhoz, ahol már rég nem él semmi féreg. Előhalássza az üveget, lecsavarja a kupakját, meghúzza. Azután visszateszi, mert ilyenkor Imre bácsinak gyorsnak kell lennie. Addigra lassan az öregasszony fia is befejezi a tiktákolást. No anyám, kész vagyok, mondja akkor, és mutatja a betonba állított vascsövet rózsalugasnak, mert errefelé vasra fut föl a virág is, ha nem éppen abból van. Köszönöm, fiam, mondja az öregasszony, jó nagy vastag j-vel, úgy, hogy fijam. De a fia nem megy el, egy darabig ott lábatlankodik még. Az öregasszony kínálja étellel, kávéval, üdítővel, nem fogadja el. Végül csak megkérdi, Van-e pénze anyámnak, de úgy mondja, n-hang nélkül, hogy péze. Nincsennekemfijamugyanhonnanlennenekem. Még csak felesre való se? Doboz cigire? Arra se fiam, nincsen. Honnan vóna nekem? A fiának ettől jól elmegy a kedve. Kimegy a kapuba, leguggol, fűszálat tép, a szájába dugja, kiszívja a kutyatejet belőle. Azután nem is köszön, csak bekiált, hogy Mentem, beteszi a kaput maga után. Kimegy a dombtetőre a fehér mezsgyekőig, ott kiüli magát. Onnan a göcsörtös körtefához ballag és még csak szét se néz. Matat meg nyulkál az ágak, a levelek között, a fa tövén, odvakba, likacskákba, elhagyott fészkekbe nyulkál, azután nem matat tovább, mikor a szerencse rámosolyog. Amikor lemászik, megcsúszik és elesik, minthogyha ivott is volna már, egy kicsit el is fekszik ott, mint aki egész nap dolgozott, s most kicsit megpihen csak úgy a réten. Teri néni az udvarból látja és azt mondja magában, Jaj, az ilyen pocsék gyerek átok az anyja nyakán. Másnap mikor az unokái a fához érnek az elszabadult kormos kutya nyomán, hiába kaparásznak a nagy fa odvába. Aznap sincs szerencséjük. Káromkodnak egymással versenyezve. Még hogyha senki se vette volna addig őket észre, most egy egész domboldal zengi hangjuk vissza.
(Lead-képek: somsalyregen.site11.com)