Didajka

Jövőt látott maga előtt, egy kockázatoktól mentes, könnyű lélegzésű jövőt. Ő igazán nem akart nagy dolgot, csak egyszerűen feloldódni egy olyan közegben, ahol őt senki nem veszi észre...

Didajka szép,
formás arcú lány volt.
Már ebből lehetett sejteni,
hogy felnőtt nőként
nem fog örökké
a telepen élni.
A falusi rendezvényekre rendszeresen lejárt,
és vagyonos parasztgyerekekkel
kísértette magát haza.
Anyja dicsekvően kiállt
a cigánysori útra
és házukig
méltósággal sétált
reménységével,
a sokasodó kíváncsiak
mormogását
és moccanását is ellenőrizve.
A többi lány igyekezett példát venni
Didajka viselkedéséről,
de vastag orruk,
duzzadt,
lila szájuk,
babrálgatással telezsúfolt
fekete combjuk,
ázott,
fűszagú hasuk
ezt már
nem tették lehetővé.
Didajka
világos bőre,
vékony szája,
keskeny arcéle,
már-már szőke haja
anyját arra ösztönözte,
hogy a városi,
bentlakásos iskolába írassa.

A ritmikus fény melankolikus
kényelme,
a céltalan futkosások
a város hídjain,
a lezser könyöklésű
férfiak,
az éjszakai
séták
mind-mind erősítették
Didajkának azt a szándékát,
hogy végleg otthagyhassa
a cigánytelep
koraestülését,
az egyre csak sokasodó
csecsemők eltemetését,
a huzatos dombtetők
beteg kutyáit,
a penészes vályogfalnak dűlő
vénasszonyok növényszagát.

Jövőt látott maga előtt,
egy kockázatoktól mentes,
könnyű lélegzésű
jövőt.
Ő igazán nem akart
nagy dolgot,
csak egyszerűen feloldódni
egy olyan közegben,
ahol őt
senki nem veszi észre,
ahol ő
épp olyan,
mint a többi ember,
és nem kell magyarázkodnia
semmiről
és senkiről,
ahol elfér ő
mint leendő asszony,
ahol arcának
keskeny íve hasonlít
a többiekéhez,
ahol a bizonytalanság felköhögött
filléreit
örökre
elnyeli
a nyüzsgés
biztonságos
automatája.

Zoltán illedelmesen átölelte
Didajka derekát,
és ott álltak
a nyolcadik emeleti lakás előszobájában,
a mama Didajka haját megtörölte,
izzadt kis arcocskáját megsimogatta
s így szólt:
most olyan kócos vagy,
mint egy aranyos kis cigány lány.
Didajka ott állt
köhögve,
visszafojtott sírással,
a két világ le nem tisztított
ablaküvege előtt,
és így felelt:
Jaj,
nem,
kérem szépen,
nem,
nekem csak az apukám volt
az,
de ő már réges-régen
meghalt!