Későn vette észre a testet, már nem tudta kikerülni, jöttek szembe, áthajtott rajta. Macska lehetett, mostanában üthették el, az aszfalt még nedves volt a vértől. Ki a fasz foglalkozik vajon a dögök eltakarításával, sose látott még embert, aki kiszállt volna és félrehajította vagy összeszedte volna ezeket a szerencsétlen állatokat. Lehet, hogy ott rohadnak szét az úton, de valószínűbb, hogy az áthajtó kerekek kenik egyre széjjelebb, a gumik bordáiban megbújik egy-egy milligrammnyi sejtcsomó, ami nemrég még futott, keringett, érzett. Azért megnézte az étterem parkolójában, mikor megérkezett, hogy van-e valami nyoma a testnek, de csak a mintázatot látta a kerekeken, tiszta volt az autója, kinyitotta az ajtót a feleségének, udvariasan kisegítette. A gyerekeik mellettük parkoltak le, közben megérkezett a többi vendég is, rég nem látott arcok, kézfogások, csókok, egy cigi elszívása. Az ajtóban megállt, kihúzta a telefonját a zsebéből, és rányomott a küldés gombra, megérkeztem, édes, ne lepődj meg semmin, maradj a helyeden, szeretlek. A pincér odavezette őket az összetolt asztalokhoz, tizenhatan voltak, kettővel többen, mint az esküvőjükön. Na persze, a két gyerek, udvariasra merevített arccal jönnek, lesír róluk, mennyire unják az egészet, a lánya kisminkelve, mint egy kurva, a fia meg a felborotvált hajával, százezres ruháival egy elkényeztetett kis balfasznak néz ki. De ez most az ő napja lesz, tökéletes a rendezés, jó, na, egy kicsit csalt, egy filmben látta ezt a jelenetet pár hónapja egy éjszaka, amikor már nem tudott aludni. Akkor rendesen beszart, mert képtelen volt remegő kézzel, kocsonyás testtel dolgozni, félt, hogy belefúr egyszer a csonthártyába valakinél, vagy beletör egy fúrót, akkor a karriernek és a vendégeknek annyi. Meg a lánynak is. Bár igazából tudta, hogy az nem a pénzét akarja, ezért is nem volt kérdéses, hogy mit kell ma csinálnia.
Elöntötte megint a vérhullám, ahogy eszébe jutott az a pár nap, míg el nem határozta magát. A filmben a főszereplő egy elegáns étterembe vitte a családját, aztán a végén kinyírt mindenkit, akkor döntötte el, hogy megcsinálja ezt a bulit ő is, megérdemli, elment a fél élete a robotolással, a felesége és a gyerekei meg kurva jól éltek, külföldi nyaralás, magániskolák, magánegyetemek, bejárónő, zsírleszívás, arcbotox, seggimplantátum, mindenre telt, csak neki nem tűnt fel, hogy rajta kívül senki nem csinál lófaszt sem. Ez most már az ő élete innen, most már ő is csak élvezni fogja. Nem kell őket sajnálni, mondta a lány, nehogy már felelősséget érezzél miattuk, mikor ők sose törődtek veled.
A pincér mosolyogva felvette a rendelést, persze, igyon mindenki egy pohárkával, nagy nap ez a mai, éppen huszonöt éve, hát ünneplünk.
A vendégek belemélyedtek az étlapba, elővette megint a telefont, piszkozat mappa, küldés, rendelj nekem is, édes, ugyanazt, amit magadnak, mindjárt ott vagyok, szeretlek. Nézte a feleségét, talán most utoljára, éles szemmel, mintha kívülálló lenne, nem fest rosszul, egy nappal se néz ki többnek negyvennél, persze megvan a hiányzó tízes is, csak éppen millában a bőre alá beinjekciózva, neki meg gyógyszert kell szednie, ha rendes merevedést akar.
Vajon miért hagyta magát eddig, szívták a vérét, az alkoholista disznó fiacskája hat éve képtelen befejezni az egyetemet, a lánya utazgat, a felesége meg fogalma sincs, kivel kurválkodik már évek óta. Egyre dühösebb lett, nézte a nevetgélő barátokat, közeli rokonokat az asztalnál, eljöttek egy jót zabálni az ő pénzén, miért is ne, fizetett ő mindig, mindenkinek. Egyedül a lánynak nem kellett a pénze, az mindig kikérte magának, ha meg akarta hívni akár csak egy italra is. Önérzetesen fizette ki a fogtöméseit is, miután sietve keféltek egyet a rendelőben.
A pálinkák végre megérkeztek, még nem találta ki mindenki, köszönjük, jöjjön vissza később, a pincér eltűnt, ő pedig felemelkedett a székéről. Megkocogtatta a poharát és megvárta, hogy elüljön a nevetés.
Régóta várta ezt a pillanatot. Ott volt a fejében a szöveg, amit mondania kellett, hogy huszonöt éve épp ez a társaság ült itt, a gyerekek kivételével, milyen boldog volt akkor, mert még nem tudta, hogy mennyire semmibe fogják venni évtizedeken át. Azt hitte, nemcsak a pénze kell a feleségének, hanem fontos valamennyire ő is, de be kellett látnia, tévedett. A feleségét nem érdekelte, miről mit gondol, mik az igényei, mikor szomorú, miért boldog. Csak önmaga érdekelte, belőle talán a pénze. Tévedett, mikor azt hitte, a gyerekei majd közelebb hozzák őket, mert ugyanolyan önző kis dögök lettek mindketten, mint a felesége. Sosem az volt a kérdés, ő mit szeretne enni, csinálni, megnézni, meghallgatni, felvenni. Neki kellett alkalmazkodnia, aki szinte idegenként járt-kelt a lakásban, amit a felesége rendeztetett be. Nélküle. Nélküle döntöttek mindenben, hova menjenek nyaralni, hova járjanak a gyerekek iskolába, milyen sportot válasszanak, kinek a partijára menjenek el hétvégén. Kit kell szeretni, merre kell nyitni, hogyan kell érvényesülni. Neki csak dolgoznia kellett, hoznia a pénzt, amiből mindenki kényelmesen heverészhetett. Ennek a mai naptól vége. Huszonöt év, az egy élet harmada. Jó, ha marad még ennyi, amit máshogy fog eltölteni.
Felemelte a poharát és felhajtotta a pálinkát.
Benyúlt a zsebébe.
A slusszkulcsot kitette a felesége elé az asztalra.
Jó étvágyat kívánok, ma te fizetsz helyettem, mondta, és hátratolta a székét. Lassan, megfontoltan lépkedett el az asztalok között egy félreeső sarokba, ahol egy filigrán, fiatal lány ült egyedül, két gőzölgő leveses csésze társaságában. Lehajolt hozzá, szinte szemérmetlenül hosszan csókolta meg, aztán a tányér mellé csúsztatott egy aprócska dobozt. Az asztaltársaság felé egyszer sem nézett, és jóval utánuk indultak el a lány viharvert Suzukiján. Csak estefelé, a szűkös franciaágyon térdelve jutott eszébe, miközben éppen belehatolt a lányba, hogy hazafelé az úttesten már nem látta azt a dögöt, valaki eltakarította az úttestről, amíg ők ebédeltek.