Mindig van harmadik. Mindig és soha sincsen.
Ők jól tudják, a nők, és ebben bíznak,
így élik, éljük át, csak ő meg én,
és ő meg ő, a másik; az adott pillanat
tiszta örömét nem szennyezhetem,
aminthogy egy-két percre nekem is
ez a csak én és csak te kijutott —
az aztán más dolog, hogy végül is
az érzések hálózata a harmadikban
lel központra; és ami belőlük
kiindul, éppen őfelé —
de talán nem is így van. Lehet, ő
csak lejátssza magában az egész lemezt
újra meg újra, de ki tud erről?
S ha azok talán rajtavesztenek,
hogy ez a bánat is őt terheli?
És mihez kezdjen haló poraikkal — —
Várady Szabolcs: Jules és Jim
V. Sz.: A rejtett kijárat, Európa, 2003, 11.