Ez a tél
Hőmérséklet tekintetében az évszakra a mérsékelt hő jellemző. Más tekintetben sokan arra számítanak, hogy januárban valami új kezdődik (év), és ha átlépnek egy mulatós éjszakán egy halvány piros vonalat, akkor valami másban lesznek benne, holott. Holott nem kezdődik semmi, ellenkezőleg, a tél folytatódik. De erre már, gondolom, mindenki rájött magától, még akkor is, ha nem akarja elhinni.
A hőmérséklet az évszaknak megfelelő, de nekem nem. Ezen a télen a hőmérsékletkülönbség (kinn/benn) létrehozása és fenntartása a személyes erőfeszítésemtől függ (fatüzelés). És megfigyeltem, hogy noha ugyanazt csinálom napra nap, egyre nagyobb hőmérsékletkülönbséget hozok létre. Akkor most különbséget csinálok vagy meleget?
Tarka macska iszkol a kocsi előtt, ahogy lassan gurulok fölfelé a jeges földúton. Hátra-hátrapillant, hol balra, hol jobbra vetődik ki cikkcakkban, de a kocsi előtt marad. Majdnem utolérem, már-már a fékre lépek a hülye macska miatt, mikor végre eléri a sárga kerítést, ahol be szokott surranni, és akkor oldalra veti magát és eltűnik a kapu alatt. Tanulság: ha úgy érzed, valami kurva nagy, sötét és zakatoló dolog üldöz, csak állj félre szépen, majd elmegy. Ha tévedtél — pech.
Elfagyott egy cső a pincében. Szibéria óta nem volt itt ilyen hideg, ahogy egy kolléga említette. A szétrepedt könyököt sikerült kicserélni, de egy jégdugó még kóborol valahol a rendszerben. Hősugárzóval és hajszárítóval melegíteni a falakat, hátha.
Az a tél
Abban az időben nem kockáztathattam, hogy a szabad ég alatt maradjak napszállta után, mert még a jégtündérek segítségében sem reménykedhettem, akik pedig ilyenkor járnak, mikor annyira alacsony a hőmérséklet, hogy az erdészek sem jönnek elő, hanem berúgnak és nagy bundáikban fekszenek az erdészházban a földön vagy az asztalra borulva, mert a hidegrekordot valahogy meg kell ünnepelni, édes istenem. De nincs aki kitegye a szénát meg a tápot, pedig ilyenkor volna a legnagyobb szükség.
A mókusok is ilyenkor járhatnak pórul, amint csak tolják befelé egyik mogyorót a másik után féktelenül, és mikor valamiért mégis meg akarják mozgatni magukat, és kidugják az orrukat, és a szakadó hóban megkísérelnek átugrani a szomszédos fára, már annyira lelassulnak, a hó meg olyan hirtelen esik és fagy rá a bundájukra, hogy a súlyától elnehezülve lezuhannak a fa tövébe, és ha a jégtündérek nem találnak rájuk, hát bizony ott fagynak meg a fa alatt a könnyelműen elkezdett és befejezetlen ugrásból fakadóan.
De a jégtündérek jönnek röpülve, és jégszárnyaikon hozzák az élelmet, és leteszik az etetőkbe (az erdészek erről mit sem sejtenek, csak majd mikor megébrednek, verekszenek össze, hogy ki lopja a szénát), aztán összeszedik a megfagyott mókusokat, és a jégtündéreknek nem olyan közönséges jégből van a szárnyuk, mint amilyet akármelyik befagyott pocsolyán találsz, hanem hajlékony és szivárványt sziporkázik, könnyű és mégis erős. De rajtam mégsem tudnának segíteni, mert én találtam ki őket. Rajtam csak az erdészek tudnának segíteni, de ez sem igaz, mert akiket nem én találtam ki, azok még mindig másnaposak és még mindig verekszenek, hogy ki lopta el a szénát. Az az erdész, meg, akit én találok ki, az nem rúgik be sose, viszont szépen hazamegy a feleségéhez, a hidegrekordot sokkal férfiasabban éri el és családja körében ünnepli, és holnap legyen a ti vendégetek!