Rákattintott a szövegre, és azt írta fölé, war and war, majd megadta mint file-nevet is, és elmentette, és leellenőrizte, hogy címként valóban rendben működik-e, aztán lenyomta az utolsó gombot, kikapcsolta a készüléket, összecsukta és óvatosan lerakta az ágyra, azzal már kint is volt a házból, már futott is a járdán, szinte fej nélkül, hogy merre, úgyhogy hamarosan meg is állt, akkor megfordult, és elindult vissza az ellenkező irányba, ugyanolyan gyorsan, mint az előbb, és ugyanolyan bizonytalanul, így kétszáz méterre a háztól ismét lefékezett, elkezdte masszírozni a nyakát, és elkezdett körözni a fejével, aztán nézett előre, nézett hátra, mintha keresne valakit, de ezt a valakit nem találná, hisz korán volt még, járókelő alig, azok is messze, vagy két utcányira tőle, a Washington Avenue körül, itt csak néhány clochard látszott egy papundekli-várban, vele éppen szemben, a túloldalon, meg egy nagyon régi kék Lincoln, ahogy egy mellékutcából kikanyarodik a 159.-re, aztán kettesbe-hármasba kapcsol, s elhúz mellette visszafelé — és akkor most hová menjen, rítt le az arcáról a tökéletes tanácstalanság, és csak állt, és le lehetett olvasni róla, hogy tudta, de elfelejtette, hová, egy papírzsebkendő-darabot gyűrögetett a kabátzsebében, a torkát köszörülgette, és a cipője orrával egy üres Orbitos dobozt rugdosott a jeges hóban, a papír szinte már teljesen elmállott, úgyhogy elég nehezen lehetett odébb piszkálni, de Korim végül odébb piszkálta egy kicsit, sőt az egyik oldaláról a másikra fordítania is sikerült: egy lábbal, a cipőorrával, miközben köszörülgette a torkát, a zsebében gyűrögette a papír zsebkendőt, és hol erre, hol arra nézett, hátha eszébe jut, hogy merre akart menni.
Krasznahorkai László: Háború és háború, Magvető, 1999, 193–194.