Amikor először rohantam át
úttesten, akkor kezdett követni.
Mintha tudná, hogy ki
akarnak rabolni a zárt vaskapuk.
Ha lenne időm, megfordulnék,
megragadnám rozsdafoltos kabátját,
és szögeket ordítanék arcába.
Engem ne teszteljen, képtelenség
megtanulni ezeket a folyton
eltűnő utcákat. Túl régóta
figyelek már arra, hogy ne fussak
ki a vonalból. A kanyarnál,
ahol beér engem, egy
térképet fog a kezembe nyomni.
Azon a térképen egy olyan város
lesz, amit mindig összekeverek egy
másikkal. Ne aggódj, kölyök,
bekarikáztam, hogy hol tévedtél.
Megjelent a Műút 2016058-as számában