Robi

Ugyanebben a könyvben valahol megvásárol, majd beindít egy Robi típusú kapálógépet, amely az elbeszélés egyik pontján kiszabadul a fogásból, nekiindul a mezőnek, végül oldalára dőlve leáll. Az író meg csak ácsorog ostobán, kezében szorongatva a Robi szarvait. Nem emlékszem, milyen messze van egymástól ez a két rész a könyvben, azt hiszem, nincs köztük összefüggés. Nekem ma, itt nem kifejtendő okokból, az jár mégis a fejemben, most akkor a szarvát vesztett, őrjöngő  Robi 55 annak kicsúfolása Isten (sors stb.) részéről, hogy ilyen bárgyú módon hiszünk abban, idővel minden jobb lesz, s kertjeink juszt is berobizódnak a jövő egy adott időpontjára (angolul befejezett jövő), vagy ez itt akkor kiindulási pontként értelmezendő, s a jövő éppen az, hogy a megbolondult kapálógép igenis lábhoz ül újra, hagyja, hogy szarvát visszaillesszük, majd így megjuhászodva megint munkába áll, s lám, jobb, mint új korában: javítás közben véletlenül sikerült orvosolnunk egy, még az eredeti gyártási folyamatból adódó hibát.

Az ember óhatatlanul úgy képzeli a jövőjét, írja Nádas Péter, mintha az jelenének javított és bővített kiadása lehetne. Hogy mindenből, ami jó neki, egy kicsivel több lesz, a rossz jobbra fordul, és a jó is jobb lesz egy kicsit; mindaz, ami zavaros a jelenben, valamelyest tisztulni fog a jövőben.

Ugyanebben a könyvben valahol megvásárol, majd beindít egy Robi típusú kapálógépet, amely az elbeszélés egyik pontján kiszabadul a fogásból, nekiindul a mezőnek, végül oldalára dőlve leáll. Az író meg csak ácsorog ostobán, kezében szorongatva a Robi szarvait. Nem emlékszem, milyen messze van egymástól ez a két rész a könyvben, azt hiszem, nincs köztük összefüggés. Nekem ma, itt nem kifejtendő okokból, az jár mégis a fejemben, most akkor a szarvát vesztett, őrjöngő  Robi 55 annak kicsúfolása Isten (sors stb.) részéről, hogy ilyen bárgyú módon hiszünk abban, idővel minden jobb lesz, s kertjeink juszt is berobizódnak a jövő egy adott időpontjára (angolul befejezett jövő), vagy ez itt akkor kiindulási pontként értelmezendő, s a jövő éppen az, hogy a megbolondult kapálógép igenis lábhoz ül újra, hagyja, hogy szarvát visszaillesszük, majd így megjuhászodva megint munkába áll, s lám, jobb, mint új korában: javítás közben véletlenül sikerült orvosolnunk egy, még az eredeti gyártási folyamatból adódó hibát.

Végül is annyi minden múlik a véletlenen, a C-vitamin felfedezése, hogy bizonyos találkozásokról már ne is beszéljünk, hogy az önmagában elviselhetetlen.

„Kis szerencsével” pedig egy (természetesen feltételezetten hosszú) életének közepén járó ember már sok mindennel tisztába jött, s látta, hogy a korábbi szenvedéseknek, kínoknak igenis értelme volt! Bár kétségtelen, egyre gyűlik azon történések száma is, amit valahogy nehezen illeszt be az öntőformába, mert vagy kevés az anyag, és vékonyka, törékeny a forma, vagy épp túl sok, s valami otrombaság sül ki az egészből, szélén túlfolyt, megvastagodott torzszülemény. Nehéz mit kezdeni válással, évekig tartó tévutakkal vagy inerciákkal, családdal, melynek tagjai az istennek se akarják szeretni egymást, de ezek még csak-csak. Egy közelálló halála viszont már nehezen kezelhető, mert hogy derülhetne ki, hogy a szenvedésének értelme volt (bár egyesek ebből is képesek kihozni, hogy az ezzel járó szenvedéstől ők maguk mennyivel többek lettek, a másik szenvedésével való tetszelgést azonban ne tárgyaljuk most).

Ha tíz éve van még ennek az országnak, akkor sokat mondok, Péter, szól oda látszólag teljesen oda nem illően a bekezdés végén az írónak a kínlódását részvéttelenül néző örökös szomszéd. A mi szomszédunk idén nyáron nem értette, minek szereltetünk légkondicionálást a lakásunkba „eszement összegekért”. Sokat dolgozom itthon, magyarázkodtam, mert ez valahogy szokásom, harminchét fokban már nagyon nehéz fordítani. Én inkább beülnék a kávézóba, közölte a szomszéd, ott ingyen is hűtheted magad. Jó, de én már tíz éve vágyom légkondicionálóra!, vágtam erre oda, mert mérges voltam, hogy egyáltalán belementem az egészbe. Ja, az más, hajolt meg érvem előtt a szomszéd. Az ember dolgozzon meg az álmaiért, az fontos. Ez az, válaszoltam felvidulva. Kicsit több hűvös levegő, kicsit jobbra fordul a rossz. Jó esetben még akár ötven évem is lehet hátra, nem akarok ennyi nyarat végigájuldozni, igyekeztem meggyőzni a szomszédomat, akit úgy hívnak, mint a fent említett munkagépmodellt. Persze, tettem hozzá már csak magamban, ha tíz évig fogunk még itt lakni, akkor sokat mondok, nemsokára majd egy sokkal szebb házba költözünk ugyanis.