[„Nem a körmöt s a hajat,
s nem a vadrózsabokrot kötöm le,
hanem a hideget!
(klézsei ráolvasás)]
Vendégségbe hívnak,
de én nem megyek,
lázasan kerülöm
a gyújtó hideget:
arcomat élből
összenyálazzák,
előszobáztat
cipő, szalonkabát,
bámultatják
bamba pulyájuk,
simogattatják
rühes kutyájuk
— kötöm a karóhoz
az ebet,
de nem az ebet,
hanem a hideget —,
vallásom tiltotta
étellel kínálnak,
megvétózzák
cigarettámat,
keselyű mezemen
kacag a májuk,
torkomat cserzi
savas teájuk,
ecsetelik
undok nyavalyájuk,
szappanoperától
habzik a szájuk,
élcelődnek, hogy
kebelbarát vagyok,
intenek: nem érem
meg a holnapot,
érdeklődnek, előlük
kit dugok éppen,
ki fizeti a tébét,
honnan van pénzem,
pszichémet próbálják
analizálni,
megkérdik, szoktam-e
onanizálni,
vendégkönyvükbe
íratnak velem,
dedikáltatják
a kötetem.
Keresztúttól
lépre csalatottat,
ne kényszeríts lennem
választottnak,
ments meg, uram, ments meg
az ölebfejű nőtől,
a leugató férfitől,
a kutyaszeretőktől —
keresnivalóm
náluk nincsen,
ajándékuktól is
mentsen meg az isten
(vájt fülűekre
dőljön az iskola,
amint lesújt rá
isten ostora).
Új hold, új király!
Neked fényesség,
múljon el tőlem
ez a vendégség.
(Vendégségbe hívnak,
de én nem megyek,
elküldöm az én
hideglelésemet.)
Nyilas Atilla: Hideglelés
Ny. A.: Holtjáték, AB-Art, 2001, 7–12.