Va ka pád — Arról, hogy nem látlak

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam, érinti állad dacos vonalát, pittyes szádon, nózidon vonul át. Persze fölösleges, hogy megtanuljam.

Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.

A hús-vér dombormű úgysem élénkül
fehér teátrumod színészei,
az okos bogárkák játéka nélkül.

Engem érdekelne szép arcod show-ja,
de a jegyet morcos szemész szedi,
a bliccelőt egyből kiszimatolja.

Csakhogy erről mindig megfeledkezem,
meg itt nem is a józan ész az úr:
most is hajad vad bozótjában túr,
s egyre simít, simít, simít a kezem.

Megjelent a Műút 2016057-es számában