Ha ölembe ülsz, máris rebben ujjam,
érinti állad dacos vonalát,
pittyes szádon, nózidon vonul át.
Persze fölösleges, hogy megtanuljam.
A hús-vér dombormű úgysem élénkül
fehér teátrumod színészei,
az okos bogárkák játéka nélkül.
Engem érdekelne szép arcod show-ja,
de a jegyet morcos szemész szedi,
a bliccelőt egyből kiszimatolja.
Csakhogy erről mindig megfeledkezem,
meg itt nem is a józan ész az úr:
most is hajad vad bozótjában túr,
s egyre simít, simít, simít a kezem.
Megjelent a Műút 2016057-es számában