Egyszer majd idézni fogom mind ezeket a századik
oldalakat, századikakat és százegyedikeket, amelyek
közt aglaonema-levél, tulipánszirom s más növényféleség
lapul: mind, amiből nem lett ázadék, hanem ott takar
szavakat, írásjeleket, egyre többet idézhetek.
Már-már ugyanazok a könyvek kezdenek megtelni másodszor,
mert nem szívesen hozom be a létrát, egymás mellé
kerülnek ezerkilencszázhetvennégyes nefelejcsek és
még honnét szedett milyen levelek is. Egy futó sarkantyúslevél
Az utast takarja egy kötetben, oda jár vissza,
ha visszaemelem egy kompozícióból, melybe azóta belekerült;
ott kisimulhat ismét, ha a papíron — a szabadban — netalán
hullámot vetett. Egy ragcímű kötetben gyűrűzik, most már
örökké csak ugyanolyan körökkel-oválisokkal, egy száradtában
nem szép, nagy levél. És egy óriási repülőmenetrendben
is vannak komoly növényiségfelületek, melyekre akár
írni is lehetne, de megtörténhet: lyukasztógéppel vágok ki
belőlük apró, egyforma köröket, azt keverem egy szöveg
szétlyuggatott maradványaival, mellé helyezem a maradványpapírt
és a maradványszárítékot; és akkor ez kompozíció? vagy föld-elő-gyakor-
lat; de ne fejezzük be mégsem itt. Nem szívesen hozom be a lét-
rát; így már-már ugyanazok a könyvek telnek; aki meg akar
szabadulni a rakománytól, egyszerűen a gerincénél fogva
felcsippenti a tárlót, hull esetlegességem, marad az örök-érvény.
Tandori Dezső: In memori Szomory — van szomori memory
T. D.: A mennyezet és a padló, Magvető, 1976, 108–109.