A nagymacska megint lent van. Mászkál előttem. Fel-alá. Egyik vastól a másikig megy, lassan, méltóságteljesen. Görnyedten hurcolja magát. Ritmusosan halad, lépésnél egyik váll elöl, majd a másik, felszívja magát, mellkas befelé húzva, tipikus testépítő járás. Régóta figyelem, legalább három éve. Ugyanezt hozza mindig, így mászkál, annyi, hogy egy ideje párja is van. Igazi nőstény tigris. Másokra nem tekint, elszántan dolgozik, pihen, vagy a tükörben néz farkasszemet magával. Tetszik neki az erő, amit lát. A nagyobb súlyoknál komolyan fintorog, nem bánja, az egész arcát beleereszti a mozdulatba.
Tizenöt perc gyorsgyaloglás után elkezdek futni, beállítom a tempót kilencesre, megigazítom a fülest. A ketrecharcos megérkezik a haverjával, lesétálnak a lépcsőn, beállnak a kezdéshez. Köréjük gyűlnek a kissrácok, van mit tanulni, a legjobb forrásból érdemes. Az egyik fiatal fiú kicsit kövéres még, ráfeszül a póló, hastájékon sűrűn húzogatja, mindig körbenéz, látja-e valaki. A öreg régi harcos, negyven alatt lehetnek, fogadják a többi beköszönőt, vagy arrébb lépnek azokhoz, akikkel még nem volt meg az ökölpacsi. Új trend, már nem húzzák oda a másikat magukhoz kézfogásból a köszönésnél. A két kissrác kísérgeti őket mindenhova, hallgatják a sztorikat, tanulják a kötelező köröket. A ketrecharcos magas, szikár, mindkét karja tetovált, a haverja alacsonyabb, szépen kidolgozott, van egy kis függőleges szakállcsík az állán. A srácok is nemrég varrattak a vállukra, két hónapja lehetett, egészen sokáig kilógott a fólia a pólójuk alól. Beért a mű, a celofán lekerült mindkettőről. A magas szikár épp oktatja a gyerekeket, miről szól ez a sport. Állnak a vállazó gépnél, a könyök legyen a vállal egy síkban. Így szabályos a gyakorlat, ha máshogy csinálja az ember, csak a kar dolgozik. Egyetértően bólogatnak, hirtelen egy ismeretlen arc odamegy hozzájuk és félbeszakítja őket. Beszállhatok? — kérdezi. Nem hallom, csak gondolom, hogy ezt kérdezi. Van öt alapmondat, ami szóba jöhet a teremben. Válasz még nincs, várok én is, többen odanéznek, mi lesz a reakció. A ketrecharcosékhoz senki nem megy oda kérdéssel, olyannal pláne, ne haragudj, mennyi van még, vagy hogy sokáig küzdesz még ezen a padon? Váltva szoktak edzeni azok, akik mernek szólni a másiknak. A fegyverhordozó, a szépen kidolgozott testű kisszakállas készül is, hogy beleálljon a helyzetbe. Mindig a harcos mellett van, ráteszi a súlyokat a vasra, mindvégig felette vagy mellette áll, nem mozog egyedül. Válaszolnia nem kell, a ketrecharcos váratlanul, mély hangján megszólal. Gyere bátran!
Mindenki visszatér a saját munkamenetéhez, újra a tükörbe néz, akinek ott van dolga, az ötszemélyes, harmincas srácokból álló kisportolt csapat is folytatja a sztorizgatást. Ők nem küzdenek. Egész estéket töltenek el itt lent, lazán, sármosan lötyögnek, néha meg is húzzák piszkosul, nem véletlen a sok izom.
Szakad rólam a víz. A hatodik kilométernél járok. Nincs, ami kizökkentsen, az előbb eszembe jutott, hogy leállok, aztán jött egy nagyon nagy zene a mixben, átlendültem a holtponton. Ideér a női példaképem is, ránézek, lelkes leszek. Tízpontos alakja van, versenyre készül, a nadrágjaitól kivagyok. Szűk macskanacik minden színben, combtól lefelé vízszintesen kivagdosva. Példaképem nem beszél, komolyan veszi a munkát és haspólóban jár. Fenékig érő gesztenyebarna haja van. Sosem fogja össze. Lassan jár, sokat súlyzózik, nem izzad.
Felsőmön már kirajzolódott a T betű, kilenc kilométernél eltölt az eufória. Ezért az egyetlen óráért érdemes végigcsinálni a napot. Felszabadulok, lelazultam, könnyedén futom a tízediket a szalagon. Minden jó, visszatér belém az élet. Elégedett vagyok, a héten harmadszor vagyok itt, megérkezik Gábriel is, személyi edző a teremben. A kedvencem, mindig a nevemen szólít, nem csinálok súlyzós edzéseket, a gépeket sem ismerem, csak futni járok ide. Összemosolygunk, nevetek is, olyan jól érzem magam. Gábriel partner ebben, jóképű srác, mindig mosolyog. Hétvégenként dj egy szórakozóhelyen, mindig a legfrissebb szettek szólnak a teremben. Mikor jól megy neki a kardió, kirak egy linket, beteggel az album mellé, mintha én is ott lettem volna, vagy küld egy ütős számot privátban.
Nem bírom zene nélkül, hiába van tíz nagy hangfal, saját élményre vágyom. Fülhallgatóval futok, amit a legjobb barátom minden alkalommal odakészít nekem a futópadra, mire leérek, legyen helyem, csak be kelljen dugni a fülembe. Másnak is segít, múltkor odajött hozzá valaki és megkérte, figyeljen rá, mert fél éve rotátorköpeny-szakadása volt, nem biztos magában a nyolcvan kiló feletti negatív fekvenyomásnál. Három éve nézek mozgóképet, hallani nem szoktam semmit. A barátom sosem edz szemüvegben. Kontaktlencse, vagy el sem jön, de az a nagydarab srác, akit fél éve látunk itt küzdeni, párásodásig nyomja.
Állok a zuhany alatt, jólesik a forró víz. Nem vagyok fáradt, bírtam volna többet is. Egyedül vagyok a zuhanyzóban, nézem a csempét körben a falon, aranyszínű és barna, túlzottan elegáns egy konditeremhez. Sehol egy hajszál, állandóan takarítanak. Folyatom még magamra a vizet, kitart a jóérzés, bizsergek belül. Hirtelen mégsem jó semmi, ránézek a mellkasomra, mintha ki akarna törni onnan a szívem. Dörömböl, nem bírom tovább, feketedik minden, nem vágódhatok el a kövön, szédülök nagyon, ki kell innen jutnom, szétfeszít, rázkódik az egész testem. Utolsó erőmből lecsapatom a habot, zakatol a szívem, nem fogom tudni megállítani, nem tudom mi lesz, esek-kelek. Eljutok az öltözőszekrényig. Remegek, kiesik a kulcs a kezemből. Szólok két aerobikos lánynak, épp óráról jöttek, nem vagyok jól. Nem figyelnek rám, jó volt a fittbalansz, Gábor egy igazi hülye, panaszkodik az egyik. Kérem még egyszer, bocsi, rosszul vagyok, nem néznek rám. Összerogyok a pad mellett. Meztelenül fekszem a laminált parkettán. Hallom, amit beszélnek. Mekkora gáz már, hogy mostantól csak talárban lehet átvenni a diplomát, mondja az egyik. Igen, szerintem is gáz.