A színes széncinegéket nézem, amint
megszokott időben ellepik a balkont,
esznek-isznak, fürgén tovaröppennek
a szemközti fák csupasz ágaira, újabban
verebek is csapódnak hozzájuk, s ha
olykor ismeretlen okból elmaradnak,
szinte hiányoznak.
Naponta friss vizet teszek ki nekik,
ellenőrzöm az élelmiszerkészletüket,
ha fogytán van, pótolom a magokat,
gyümölcsöket, hálós cinkegolyókat
akasztok az erkélykorlátra, és már
nem gyűlölöm magam, amiért
szerettelek.