Megint megtettem.
Minden tíz évben
Sikerül egyszer —
Két lábon járó csoda: a bőröm
Fénylő náci-lámpaernyő,
Jobb lábfejem
Levélnehezék,
Arcom vonástalan, finom
Zsidóvászon.
Ó, ellenségem,
Hajtsd félre a kendőm.
Borzasztlak? —
Az orr, a szemüreg, az ép fogsor?
A savanyú szájszag elszáll
Egy nap alatt.
A hús, melyet
A sír leevett,
Gyorsan visszanő rám,
S mosolygó nő vagyok már.
Alig harminc.
S kilenc halálom van, mint a macskának.
Ez most a harmadik.
Rohadt dolog
Tízévenként megsemmisülni.
Millió kis rost, hogy nyüzsög.
Mogyoró-majszoló tömeg
Tódul be, lásson,
Ahogy kibugyolálják kezem-lábam —
Nagy sztriptíz-számom.
Uraim, hölgyeim,
Ez a két kezem,
Ez a térdem.
Lehetek csont és bőr,
Ellenőrizhető, ez ugyanaz a nő.
Tízévesen történt velem
Először. Még csak véletlen.
Másodszor elhatároztam:
Kitartok, nem jövök vissza.
Zárt-kagyló állapotba
Ringattam magam.
Megizzadtak, míg kiszedték belőlem
A tapadós, gyöngy férgeket.
Meghalni is
Művészet, mint bármi egyéb.
Nekem épp ez a műfajom.
Én ezt pokolian tudom.
Ha én adom, íze-bűze van.
Hivatásosnak mondhatom magam.
Pedig egyszerű, mint egy pofon.
S egy cella is jó, úgy maradsz máris.
Ez a teátrális
Visszatérés fényes nappal,
Jön a régi hely, a régi arc, triviális
Örömujjongás:
„Micsoda csoda!”
Ez kicsinál.
Szabott áron
Szemlélhetők sebeim, szabott
Áron meghallgatható a szivem —
Valódi, dobog.
És nagyon magas áron kapható
Egy érintés, szó,
Vércsepp,
Hajszál, ruhaférc.
Úgy, úgy, Herr Doktor.
Úgy, Herr Ellenfél.
A művetek vagyok,
Értéktárgyatok,
Színarany bébi: szétolvadok
Egy sikoltássá.
Forgok és sülök.
Minden figyelmet nagyrabecsülök.
Hamu, hamu —
Piszkáltok, kotortok.
Itt semmi sincs, se hús, se csontok —
Egy szappandarab,
Jegygyűrű,
Aranyfog.
Herr Isten, Herr Lucifer:
Ügyelj.
Ügyelj.
Hamu alól
Rőt haj, kicsapok,
Levegőt: embert falok.
Sylvia Plath: Lázár kisasszony, Tandori Dezső fordítása
S. P. Versei, Európa, 2002, 153–157.