(…)
*
vettem virágmagokat
de nem vetettem el őket
azt mondtad lusta vagyok
azt feleltem mi van ha nem nőnek ki
azt mondtad csak képzelődöm
de nekem
elég ha a valóságot
lehetővé teszem
a józan ész virágzik majd
a hátad mögött
*
ahogy zenéjével engedelmességre
késztette a madarakat és vadállatokat
Orpheusz már tudta hogy nincs halál
így lelte meg az utat hozzá
*
a vakondpuhaságú napfénynek
oly hosszú élet adatott
hogy létrehozhatta önmaga kráterét a földben
amit oly sűrűn lakott
*
azt mondják a DNS olyan nyelven
íródott melyet az összes élet
ért és beszél
de akinek a legnagyobb a szíve
mindig egyoldalú kommunikációt folytat
*
a nagymamám megvert aztán
letagadta de én tudom hogy így volt
mert álmomban történt és ő tanított
meg arra amire a szüleim
nem tudtak álmodni gondolni a rosszra
*
láttam hogy alszik
nélkülem
háborítatlan elmével
ahogy a víz csordogált a Földön
az élet megjelenése előtt
*
némán csorgott a nyakán
az izzadtsággal vegyes látvány
és szinte izgatta ahogy a lágy szellő
próbálta felszárítani róla
*
kitártam karom hogy megöleljem a kertet
és amikor összezártam
egy sündisznót találtam benne
aki odáig merészkedett
hogy puha hasát feláldozta a Holdnak
tenyeremnek
*
felkerekedtünk a fényből
gyerekünk lett
a Hold belénk kapaszkodva jött fel
és noha karmai nincsenek
szétmarcangolta gömbölyű testünket
*
angyali seregekről énekeltem
ujjaimmal szántottam magam előtt a tó vizét
a kedves tömeget
és mire ez a víz
pelyhekben a vállamra ülhetett
a dal is értelmet nyert
dicsőség Isten emlékeinek
*
vetkőzni vágyom
adjatok helyet
vetkőztetni vágyom
szorul a Nap
nem férünk el
*
megszökött a levegő
elszökött az űrből
utolsó menedék reményében
törné át sejtjeim falát
de nem engedi az agy
*
perzsa szeretőm bőre
kihűlt
a lehetetlenségben
*
a város határán pillantottam meg
a mások otthonát
a gyerekkoromra emlékeztetett
de csak felnőttek laktak benne
*
ahogy a nehézségi erő a felhőkbe markol
és lerántja az esőcseppeket
egyet ütött a férfi
hogy a nő elterülhessen
világóceánként a kontinensek mellett
*
te két és fél évvel előbb születtél,
két és fél évvel előbb is fogsz meghalni
hehe mondta a húgom
úgy látszik nem fogta fel
hogy én már akkor láttam a világot
mikor ő még a semmiből épített atomot
*
az árnyék ruhává vedlett
a retina képpé sodorta a sűrűsödő napszelet
*
csak felnőttként mertem
bátran eljönni
és távozni
ide-innen
mikor már nem kísértett
az én életem
más lesz
meg tudtam szeretni az itt-létet
*
és akkor is amikor vihogva
pörögtem a vurstliban
néztem a fiút titokban
csiklandozott hogy a jövőben
én leszek a felesége
csak távoli szívem tudta
hogy nem maradok itt
magányos és kalandos volt az én szívem
*
mindig abban az ágyban aludtam
és természetesen a nagymamámmal
amelyikben elkapta a halál
a papát infarktust kapott
épp amikor az elalváshoz készült
és a mama épp eleget mesélte
hogy halt bele egyenesen ebbe az ágyba
a papám az ablakból pont a temetőre látni
ez nem vicc és láttam is sokat és ne
haragudj te szerettél nagyon de én nem
is emlékszem rád papám
*
a másik papám csendben
sündörgött a felejtésbe
hogy senki meg ne hallja
Alzheimer Parkinson sokkal szórakoztatóbb a mama
(a másik) és egyszer azt mondta nekem nagyon
megbántottam a papát mikor szóltam neki
hogy nem akarom hogy még meghaljon
ezért hogyan is kérhetnék bocsánatot
dühös voltam de amikor már nagyon beteg volt
a mamám helyén aludtam a papának fejjel
és mindig fogtam a kezét elalvás közben
de melyikünk kérte
*
Megjelent a Műút 2016057-es számában