„Tanulj meg veszíteni!”
A vereség jó.
Ha győzöl, természetszerűleg azt fogod hinni: erről szól. A győzelemről. Nem gondolkozol el, hanem ismét győzni akarsz. Ha vereséget szenvedsz, azt gondolod: nem szólhat erről. És akkor elgondolkozhatsz, hogy miről.
Persze van, aki akkor is azt gondolja, hogy a győzelemről szól, mikor vereséget szenvedett. Ekkor két út áll előtte: vagy harcol tovább, hogy győzzön, vagy azt hazudja: győzött. De legalább megvolt az esélye, hogy elgondolkozzon.
Ha rájössz, hogy nem erről szól, attól még persze a vereség nem lesz meg nem történtté, sőt valószínűbb, hogy újabb vereségek követik majd. Csak már tudod, hogy nem erről szól.
Akik győznek, vagy reménykednek abban, hogy majd győzni fognak, vagy azt hazudják — legelőször maguknak —, hogy győztek, azoknak soha nem fog másról szólni. És lenézik azokat, akik vereséget szenvednek, hiszen arról szól, hogy győzzünk.
Akik — újra és újra — vereséget szenvednek, és nem jönnek rá, hogy miről szól, azok is azt hiszik, hogy a győzelemről szól, ezért azt gondolják magukról, hogy vesztesek.
Akik különböző módokon bár, de egyként megpróbálják kimagyarázni a vereséget — mint én most —, mondván, hogy nem is arról szól, azoknak előbb-utóbb meg kellene tudniuk mondani, hogy akkor miről?
A kérdés jó, azonban válasz eleve nem lehet jó. Sokszor akár éveken át is azt hisszük, tudjuk, miről szól, hogy aztán váratlanul — vagy inkább nagyon is várhatóan — kiderüljön: nem arról. No meg változhat is mindez: eddig erről szólt, mostantól valami másról. Igazából a győzelemben sem maga a győzelem a legveszélyesebb, hanem a recept. Tudniillik az a hiedelem, hogy recept: van.
Ülök a teraszon az enyhe októberi délelőttben, jól felöltözve, kávézok, dohányzom, írok, gondolkozom, néha felnézek. Az imént láttam egy gesztenyefalevelet lehullani. Magas fa tetejéről indult, pörgött a levegőben, lassan ereszkedett, fél percig is eltartott, míg földet ért. Konkrét levél. De ha most kimennék az utcára, már nem tudnám megtalálni, melyik volt az. Pedig még nincs egy perce, hogy földet ért.
Szép az ember, ha győzelmet ünnepel, szép, ha vereség fölött szomorkodik, de legszebb, ha elgondolkodik. Bár ez is vitatható.