álmos szerda délelőtt, túl a reggeli lényegmegragadáson, épp azon tűnődöm, ezúttal a kert melyik 30-40 négyzetméterén takarítsam össze a faleveleket, a küzdelem hosszantartó és reménytelen, hét nagy gesztenyefa, egy öreg diófa és több akác ontja a friss avart, a mogyoróbokrok, a tölgy és a hárs még el sem kezdték úgy istenigazából, amikor megszólal a telefon, felveszem, anyámat keresik, mondom, itt nem találják, kérdi a hölgy, üzenetet át tudnék-e adni, attól függ, mondom, honnan keresik, elmű-émász, mondja, akkor jó helyen jár, mondom, én vagyok a cég vezetője, amelyik 14 éve fizeti ezeket a villanyszámlákat, mi a probléma,
elmaradás van, pénteken ki fogják kapcsolni a villanyt, mennyi elmaradás, kérdezem, azt ő nem mondhatja meg, mondom, maga hívott engem, én vagyok a számlafizető, anyám hónapok óta és még hónapokig külföldön, szóval, ha szeretné megoldani, én például szeretném, akkor el kellene árulnia, mit kell tennem, amúgy nem értem, teszem hozzá, nézze meg, a tavasszal még jókora túlfizetésem volt, hogy lehet ez,
hát jó, mondja, de ő nem látja a túlfizetést, csak a tartozást, és péntek délelőttig rendezni kell, harminchatezer, júniusból meg júliusból, köszönöm, mondom, intézkedek, pedig még csak dúlok-fúlok és értetlenkedem, leteszem a telefont, végignézek a kerten, hát ez ma már így marad, átöltözöm, előkeresem a szerződést és indulok a városba,
ügyfélszolgálaton cédulát kell nyomtatni, nem tudom, egyéni előfizető vagyok (anyám) vagy céges, nyomtatok ebből is abból is, hátralék befizetése, vagy csekk-kérés, vagy reklamáció, biztos ami biztos, nyomtatok mindegyikből (több tombolajegy, nagyobb nyerési esély), perceken belül ki is húzzák az egyik számomat, mondom a hölgynek a cég nevét, hát ők nem találják, nincs-e nálam egy számla,
épp ez a baj, mondom, hogy a tavasszal még túlfizetés volt, azóta nem kaptam számlát, szerencsére mielőtt bementem hozzájuk, lefényképeztem a villanyórát, mutatom a képet a telefonon, ott a villanyóra száma, azt beütik, már veszem is elő a szerződést, aláírási címpéldányt, igazolványokat, harminchatezer, mondja a hölgy, június-július, és mi van az augusztus-szeptemberrel, az mennyi, kérdezem,
hát van még egy novemberi, azzal együtt ötvennégyezer, befizetem-e, be, mondom, csak ne kapcsolják ki a villanyt, ja, és mostantól bediktálnám, a cég elköltözött onnan, attól is van a túlfizetés, magasabb volt az átalánydíj, mert lekapcsoltuk a gépeket, kitölt egy nyomtatványt, ráírja, ötvennégyezer, ezzel menjek a pénztárhoz, kell-e másik cédulát nyomtatnom, nem kell, majd kiírják, és tényleg, ismét alig pár perc, és már a pénztáros előtt ülök, nyújtom a cédulát, pénztáros nem érti, mutatom neki is a lefényképezett villanyórát, beírja a számát, nézi a gépet, mondja, tizennégyezer, mondom, akkor beszélgessenek a kolléganőjével, hatos ablak, innen nyolc méterre,
a pénztáros egy igazi profi, nyugodt és megnyugtató mosollyal már veszi is a telefont, az úr most be fogja diktálni az óraállást. akkor ugye nincs értelme befizetni a novembert, mert megint túlfizetése lesz, igaz, Gizikém, na látod, de ugyanez a helyzet az októberivel is, amit tegnap küldtünk ki, mert ugye, ha ma bediktál, akkor az eleve stornó, persze, hogy be fogja diktálni, onnan tudom, hogy nekem nagyon szimpatikus az úr (rámkacsint), másrészt nem veszem le róla a szemem, amíg nem diktál, na látod, nem lesz semmi baj, szóval akkor tizennégy, Gizikém, dehogy probléma, már át is írtam a számot, és mosolyog, és a hangja is megnyugtató, talán még Gizikét is megnyugtatta, teljesen ura a helyzetnek, ismeri a rendszer összes anomáliáját, a kollégák összes frusztrációját, szemmel láthatólag élvezi is, hogy megoldja a helyzetet,
tulajdonképpen hogy jön ez ki, kérdezem, tavasszal volt vagy nyolcvan túlfizetésem, aztán hátralék, most meg összevissza tizennégy, hogy van ez, hát az a helyzet, hogy túlfizetés az még most is van, csak valaki elfelejtette levonni, és kiküldtek egy számlát júniusban, amit nem kaptam meg, vetem közbe, bólint, mosolyog, folytatja, és ez itt akkor ugye hátralék, és azért csak tizennégy, mert most én levonom a túlfizetéseket, és kikapcsolták volna így, tizennégyért, persze, bólint, mostanában kettőért is kikapcsolják, veszem a kártyát, levonják a tizennégyet, kész vagyunk, kész vagyunk, ott kell bediktálni az óraállást, mutat egy kolléganőre aki az ajtó mellett ül egy gépnél, egy élmény volt, mondom, bólogat és szélesen mosolyog,
bediktálok, közben azon tűnődöm, vajon mutat-e már annyit az óra, amennyit befizettem, vagy ismét lesz egy kis túlfizetésem, kérdezem is a nőt, akinek diktálok, azt ő nem tudja, hagyjuk is, mondom, elköszönök és elindulok kifelé, ki a városból, vissza a kertembe a falevél-problémámhoz,