Egyes iskolák szerint a világot kulcsra készen átadták szombaton délután fájrontkor, holott lehet, mindössze arról van szó, hogy vasárnap az istennek sincs kedve dolgozni — ahogyan ez azóta számtalanszor bebizonyosodott — a rákövetkező hétfőn pedig mindenki megfeledkezett a dologról, ahogy azóta is, és a teremtés így maradt félbehagyva.
Mi következik mindebből? Hát elsősorban az, hogy például nincsen rendesen kifugázva, ami egyrészt csúnya, de nagyobb baj, hogy elmozdulnak a dolgok egymáshoz képest —vö.: „akár egy halom hasított fa / hever egymáson a világ” —, és máris megvan a baj.
Amennyiben félbe van hagyva, akkor több lehetőségünk is van. Ízlelgethetjük ezt a félbehagyottságot (Isten is úgy látta, hogy ez: jó), illetve megpróbálhatjuk befejezni a saját elképzeléseink szerint. Ez utóbbira számos jelentkező akad, jómagam azonban a kontemplatív iskolához tartozom (vö.: „még egy sört?”). A jelentkezők elképzelései jelentősen eltérnek, itt van mindjárt, hogy azt a bizonyos befejezést Isten nevében, vagy csak úgy képzelik. Itt megint adódik, hogy is hívják Istent? Na és kik, ugye? Eltérnek a nézetek a tekintetben, miszerint erős vár a mi istenünk, illetve Allah hatalmas (akbar), noha mindkét iskola Ábrahám fiainak mondja magát. Megjegyzem, egy alkalommal felmerült, hogy Isten a kövekből is tud Ábrahámnak fiakat támasztani, sőt ahogy elnézem egy-két fiát, szerintem ez már megtörtént.
Az emberek szeretik a kész dolgokat, noha jómagam egy alkalommal már felhívtam a figyelmet a félbehagyás fontosságára. Kész van. Akár az Isten, gondolják az emberek. Az emberek szeretik azt gondolni magukról: akár az isten. Még akkor is, ha azt is gondolják máskor, hogy isten: nincs. Mert elvégezni a feladatot, és utána megpihenni, az valami isteni.
No de térjünk vissza konkrétabban a világbefejezőkre. A világbefejezők két részre osztják a dolgokat, amelyek már készen vannak, és amelyeket még nekik kell készre csinálniuk (mert mások erre egyszerűen képtelenek). És nagyon kényesek arra, hogy amik már őszerintük készen vannak, azok úgy maradjanak, ahogy vannak. Persze nem maradnak úgy, és erre aztán a világbefejezők is rájönnek, és kisebb dührohamok után már csak legalább valami nyomot szeretnének hagyni maguk után. Ha nem is örökre, de jó sokáig. És akkor építenek. Vagy rombolnak. Vagy mindkettő. Vagy legalább jól oldalba rúgnak valakit, hogy kék-zöld lesz. Az is látszik egy darabig. Az is valami. Ha a teremtéstől elég messze is van.
A Teremtés könyvével kapcsolatos legújabb kutatások szerint azonban még volt valami az utolsó lap másik oldalán is, csak elfelejtettek lapozni, pedig úgy folytatódott, hogy És Isten látta, hogy ez jó
lesz ezeknek így is.