Ölj meg ezért a szóért.
A mozdulat megelőzi a kezeket, így készül
egy világ, melyben egyetlen szót sem érsz el,
de mindig keresztülnyúlsz a halálon.
Miért arról írhatok csak, akit szeretek.
A nő, aki már az első lapon magára talált,
most simítja saját, kimondott gömbölyűségét,
és bármikor férfi lehetne.
Ez az a bűn, amit a szájamban találtam, ölj meg,
és annyira megörültem, hogy neked adnám a szarvam.
Veled élek, mintha a saját, kimondott testem
lennél; napokig velem nyújtózik egy mell,
játszik vonásnyi szemceruza, ajaknyi rúzs,
az esküdtek pedig, ölj meg, abba a vázába raknak,
hová csak egy letört, hangokkal díszített férfit szokás.
Pedig nem mutatsz kezemnél magasabb házat,
ahol élsz te is, egy könyvben, egy naplóban,
hol naponta átsétálsz a sziklakerten, megtöröd
a sziklarózsát, próbálod a sziklaszárnyat, a sziklát.
Meg akartam mutatni, milyen súlyos egy nő,
ölj meg, s a bűnből szikla kelt, s a sziklát,
mint táncosok léptei, befutja az aureola.
A büntetésem lett. Neve nincs. Egyetlen hosszú
mondatból hallom, hallgatom a nevetését.
Darvasi László: Neve nincs. Egyetlen…
D. L.: Horger Antal Párizsban, Holnap, 1991, 24–25.