„élj a világban!”
Abban az időben szerzetesek között éltem egy észak-itáliai kolostorban. Távozásom előestéjén lehívattak, egy darabig csak ültünk ketten a közösségi helyiségben — ő imádkozott én meg hagytam —, aztán a rókaképű elöljáró közelebb húzta a székét, szemembe nézett, és tagoltan — mert nehezen értettem a nyelvét, s erre tekintettel volt — azt mondta: akkor élj a világban, de úgy, mint egy szerzetes, csak ne tudja senki sem, maradj rejtve. A templom egyik mellékhajójában különös ereklyéket tároltak, csontokat meg szilánkokat is szentek keresztjeiből, meg véres rongyokat, meg egy csodás módon épen maradt szemgolyót — na látod-e még az istent, röhögtek a pribékek —, és ez valami súlyosabb jelentőséget adott beszélgetésünknek, úgy éreztem, valami kinyilatkoztatást hallottam, valamit, ami sokkal jelentősebb egy egyszerű beszélgetésben elhangzó ötletnél. És akkor belevágtam.
Avval kezdtem, hogy sűrű függönyöket vontam az ablakom elé — ne tudják a harmadikon az öregasszonyok, hogy mit csinálok benn a szobában, noha akkor még én magam sem tudtam, mit is csinálok majd, de éreztem, hogy így helyes. Aztán televíziót vásároltam, számítógépet, okostelefont, és figyeltem a híreket, a reklámokat és bújtam a netet meg a facebookot, hogy ne kerülhesse el a figyelmemet semmi sem. Aztán persze amikor mindennel kész voltam, akkor nem a figyelmemet kerülték el dolgok, hanem maga a figyelem került el engem, de olyannyira, hogy az üres képernyőt vagy kijelzőt bámultam sokáig, majd az üres monitort néztem, mert nem volt erőm bekapcsolni a gépeket, mert tudtam, hogy ha mégis bekapcsolom őket, nem lesz majd erőm kikapcsolni, és akkor kimentem a konyhába, hogy elmondjak egy rózsafüzért, de megálltam a hűtő mellett, és ha megálltam, hát ki is nyitottam, és ha kinyitottam, hát kivettem egy sört, és meghúztam, és mosolyogtam magamban, na, most nem lát senki sem, de ha látna sem állapíthatná meg egykönnyen, hogy szerzetes vagyok.
boldogság
„Abban az időben levelet kaptam Rómából, hogy boldoggá avatási pert indítottak ellenem. A per hosszúnak és bonyolultnak ígérkezett. Legalább hét élő tanúval írásban kellett igazolnom, hogy szomorú vagyok, különben veszítek. Először is kerestem egy megbízható ügyvédet. Persze, hogy viccelek, ez nem Amerika, úgyhogy elmentem a keresztanyámhoz, és elmondtam neki, mi a helyzet. Nem látszott boldognak, és mondtam is neki, hogy na, ez kellene nekem, hétszer, szóval.
a karmelita bál
Karmelita bálon voltunk, csak korán elfogyott a pezsgő. A partnerem távozott, pont amikor a ferencesek reverendaemelgetős tánca következett. A cisztereknél voltunk megszállva, és mesélte, hogy hajnalig űzték-hajtották belőle az ördögöt, és már megbánta, hogy nem szerette meg idejekorán a slivovicát, mert akkor még maradt volna kevéssé. A címlapfotók jól sikerültek, János testvér készítette, aki híres fotós volt, mielőtt belépett a rendbe, és minden jel arra mutat, hogy ismét az lesz majd, ha kilép a rendből.
Az ismerkedési est elmaradt, mert kiderült, hogy mindenki ismeri egymást, ezért a műsorvezető összes vicce zátonyra futott. Magam is menni készültem, s ahogy sarkon fordultam, beleütköztem Féliksz atyába, aki egy fél üveg langyos d’arc d’or-t lóbált a kezében hanyagul, és rajongva kérdezte, Nórika, hogy ízlik a pezsgőm, tudja, ez az én első bálom, és elég sokáig kellett várnom rá, amíg a pápai jóváhagyás megérkezik, de nem panaszkodhatom, mert én vagyok az egyetlen, akinek még életében megérkezett a jóváhagyás, ezért iszom most pezsgőt, és ezért igyon velem most egy pohárral, és akkor nem tudtam ellenállni neki, és táncoltunk, és a reverendaemelgetés igazán jól sikerült, olyannyira, hogy az ügyeletes gyóntató — mert mindég volt ügyeletes gyóntató a kivilágított fülkében, a dj is bemondta tízpercenként, hogy éppen ki gyóntat, meg neonnal is ki volt írva a gyóntatószék tetejére, és a kivetítős képernyőn is megjelent, hogy most bánja meg bűneit, nem bánja meg! — soron kívül fogadta a tánckart, és rövid alkut követően kedvezményes penitencia-átalányban állapodtak meg, amit minden fellépés után el kell majd mondani, de ezt csak később mesélték, mert akkor a kettő méter magas herceg, akit már magam is kinéztem magamnak annakelőtte, csak megszólítani nem, mert az illendőség, meg a félsz, és a kettő együtt nagyon, de azért lopva sokszor, és ezt talán ő is, mert végre és szinte észre sem vettem akkor, ott termett egyszercsak mellettem, mélyen a szemembe nézett, és azt kérdezte, menjünk le táncolni egymással, maga meg én, és ez jól esett, meg a langyos pezsgő is andalított (mert Féliksz atyának még mindig volt privát, csak elfelejtette behűteni, de hát első bál, Istenem, nem gondolhat mindenre az ember), mert akkor már nagyon elegem volt a komolyságból, és féktelenül mulatni szerettem volna, és úgy is lett.”
boldogok az irgalmasok
Kurva meleg volt ma is, már harmadik hete tart a kánikula, egy csepp eső nélkül, és éjjel sem bír harminc fok alá menni, de azért hazafelé beugrottam az irgalmasokhoz széldeszkáért, de nem volt nekik.
— Majd a jövő héten, gyermekem, még nem volt erdőtűz az idén, akkor jutunk hozzá nagyon olcsón, akkor még fizetnek is, csak vigyük és már minden nap várható…
— És akkor olcsóbban is fogják adni? Mert a Balinál van széldeszka, de az megfizethetetlen.
— Nem adhatjuk olcsóbban gyermekem, gondolnunk kell a szegényekre is.
Boldogok az irgalmasok, mert van egy jól jövedelmező fatelepük.
tanúk és besúgók adatközlései
Kedves Hallgatóink! Római katolikus szentmisét közvetítünk a jézusmária-szentjózsef templomból. Most következő szentmisénket csak 18 éven felüli hallgatóinknak ajánljuk.
Régi katolikus családból származom. Mindkét nagyapám püspök.
És akkor már tudtam, hogy rosszat cselekszem, mert megszállt a szentlélek, és azt mondta, „menj, és töröld le a pornóvideókat — azt ne!…”
Ki baszott a verandámon / a kibaszott reverendámon?