„Az ember sokszor csak azért jó,
mert nincs alkalma rossznak lennie”.
(Petőfi Sándor: Tigris és hiéna; Béla mondata)
Kihallatszik a szöveg egészéből a vak király töprengése. Elfogadja a sorsát, mint rosszban a jót: az alkalom hiánya formálja az emberi természetet. A jóság pőre, a király meztelen: Fellinger Domonkos ruhátlan testét kiemeli a sötét térből a hideg fény. A védtelen magány képe: látják, ő nem lát, és látóként nem látunk mi sem. A lényeg a homályban ragad.
Béla sorsa nem alkalom a rossz választására Bélának, míg alkalom a rossz választására bárkinek — Koltai M. Gábor nyíregyházi Tigris és hiéna-rendezése azt szemlélteti, hogy egyébként mi a történelem: ürügyet kereső, végtelenül személyes késztetések — szenvedély, bosszúvágy, a hatalom akarása — a tények rejtekében. Személyes úgy is, mint azonosítható. Mindig egyszeri, de soha nem megismételhetetlen: az időben nagyjából állandó. Megörökölt. Látjuk: volt. Értjük: lesz. Jó, vagy rossz: emberi.
Koltai M. Gábor a jelenhez beszélve példálózik a múlttal — tegnap és ma: több mint publicisztika. Engedi vérengzeni Petőfi rémalakjait, engedi beteljesedni a végzetet, hogy lehessen hozzáfűzni valója. Cseh Tamás Kiegyezés tangójára járják ebben a borgőzös, levegőtlen mai kocsmában. „Vérrel írt táncrend”, „időtlen-időktől zajló”, jut az eszébe. „Ócska kis bűnlajstrom”, bűntudat nélkül. A tangó foglalja keretbe az érzést, forma és technika, megtörténik: önismétlés, üres rítus. Eldönthetetlen, ki vezeti a másikat. Megvan az alaplépés, de hiányzik a pillanat varázsa: a mozgás görcsös — mint amikor élőhalottak tologatják egymást. „Itt sár van, és ön van és én vagyok, szakadatlanul”. A világ zárványa.