villamosnak üvöltesz harmadik
birodalmat. Wehrmachtsadlernek
hívod, pedig tudod, hogy egy
négyeshatos nem tehet semmiről.
a körút helyett arcod
nézem, ablakra feszített
árnyjáték.
végül háttal ülsz le, hogy
még véletlen se
láthassam a szemed, miközben
taknyos zsebkendőt veszel elő,
remegő kézzel belecsomagolod
a nyolcadik kerületet, és
farzsebedbe csúsztatod
élére hajtogatva, hogy kilógjon
az összes utcasarok, amit valaha
miattad szerettem.
lapockádat tarkómhoz támasztva
nyomkodod a leszállásjelzőt, hogy
érezhessem, távolságon több
mindent
lehet érteni.
számodra egy jobb oldalon nyíló
ajtóban nyer majd értelmet a
Rákóczin. mint állatok, ha
megjelölik területüket, hagyod ott
a kapaszkodón körmöd nyomát.
túl erősen szorítottad, a vas felszínre
kerül, hogy utána vízzel és oxigénnel érintkezve korrodálódni
kezdjen. a képződő vas-oxid kívülről befelé haladva emészt fel
mindent,
ami útjába kerül.