Az ágy négy sarkához rögzített,
frissen mosott lepedőn elég volt
egyetlen apró ránc,
hogy végül képtelen legyek
elaludni rajta.
Ebből az elviselhetetlen zajból,
hogy mindenről folyton eszembe jutsz,
kimenekültem inkább
az éjszaka parkjába.
A bokrok alatt lefojtottan nyüszítő
hajléktalanokhoz valóban
éppoly kevéssé volt közöd,
mint a sötét kapualjakban
titkon méhlepény-recepteket
csereberélő várandós nőkhöz.
Mégis, valami rést ütött
gyávaságom kerítésén,
és a nyíláson át láttam,
ahogy egy nyirkos nejlonzacskót
rejtesz a szemeteskonténerbe,
és akkor már magamra sem ismertem.
Megjelent a Műút 2013038-as számában.