Hat sor

Menj csak ott is erősen, ahol kőkemény arcvonallal Veled szemben a csillogó-villogó kőzetmókus áll fel, Juss a hágókig el, menj fel, a hágókon figyelj, Hágókon túl keresd a várost, város fölött a hegyet, Hegyen keresd a hegyi házat, hegyi házban a nappalit. A nappali főhelyén ott lesz az asztal, Az asztalon ott lesz a papír, a papíron lesz hat sornyi Bizonytalan vers, azt hozd el nekem onnan.

Mondta az úr, fogass be, és feküdj neki az útnak,
Kocsid orrát keletnek igazítsad, lovat ésszel,
Nagy figyeléssel váltass, gyémánt vértócsát kikerülj.
Mondta az úr, hétszer hét boldog és hosszú
Vizeken kelj át, szeld hatvanhatba mind a
Harminchárom néprajzi régiót, előre nézz,
És ne igyál, ne figyelj a kerékcsapádba gyűlő vízre,
A pompás fényseregélyre se figyelj, menj, menj
Az utak élén, mindig a pestisszentek előtt, ne
Borzasszon el az oxigénhiány, se az elvesztett gyerekek
Tánca, ne figyelj a szőnyegelnökre, az asztalkapitányra,
Menj, menj csak erősen ott, hol tó térítene el,
Tó, amiben egykor emberek úsztak, menj csak,
Menj csak ott is erősen, ahol kőkemény arcvonallal
Veled szemben a csillogó-villogó kőzetmókus áll fel,
Juss a hágókig el, menj fel, a hágókon figyelj,
Hágókon túl keresd a várost, város fölött a hegyet,
Hegyen keresd a hegyi házat, hegyi házban a nappalit.
A nappali főhelyén ott lesz az asztal,
Az asztalon ott lesz a papír, a papíron lesz hat sornyi
Bizonytalan vers, azt hozd el nekem onnan.

Így is tett, és befogatott, és nekieredt az útnak,
Mondott irányba, mondott súllyal, a megadott módon
Választott lóval és lovakkal ment nagyon figyelmesen.
Ott volt a hétszer hét boldog és hosszú víz, és amiben
Egykor emberek úsztak, a tó, átkelt rajtuk, elment
Mellettük, pontosan ahogy az úr megmondta,
És jött akkor számos váratlan állat, augusztus végi
Vonulási nyugtalanságot tartó, a folklór számára
Érdekes madár és szajkó és holló, fajtaállatok átlag
Negyvenhat-ötven milliméteres látszócsontot
Koponyára növesztve, messze előretartva jöttek
Onnan, ahonnan szoktak az üldözöttek. És őt elbűvölte
Az élet, és szinte megállt, hogy versbe verje magát,
És mégsem állt meg, pedig hívta, ággal ölelte volna
Egy nagyon kedves cirbolyafenyves, de nem vette
Vállára fel a táj szépségét, mert amint meglátta
A hágó élét, a hágó porát tisztelni kezdte pont úgy,
Ahogy azt mondták neki. A hágóra ment, figyelt, és
Meglett a város, a város közepén a hegy, a hegyen
A hegyi ház, meglett a nappali, a nappaliban az asztal,
És a hat sornyi bizonytalan vers ott volt az asztalon.

És visszaindult, zsebében ott volt hat sor eredmény,
Az úr verse, de az ő sikere, és visszaindult,
És nemsokára már alulról nézhetett fel a hegyre,
És ment, a hágón figyelt, pont ahogyan azt mondták neki.
Lent, a síkon lassú mozgások kezdték előtte szemléltetni
A gyorsaságukat, az alföld északi része lesüllyedt,
Folyók fejeződtek le, faunás-flórás sorcsere zajlott,
Délen háború gyulladt, kipusztult minden, amit ő
Népként ismert, de aztán jöttek földmérők, húzták
Át a folyón a madzagot, mértek, aztán meg új nép,
Az jött, és amit tudott, azt átvett, folytatott, élt,
Szeretett, és elhitte, hogy ott otthona lehet, mert
Minden irányban népek voltak, és gyártották sorra
A történelmeket. És ő is megállt, hogy lássa,
Milyen érzés szerelmesnek lenni régi mesékbe,
Madár általi fogantatásba, milyen kíváncsinak
Lenni a szabad szemmel látható folytatásra, és már-
Már dalokat költött, már dúdolt, már majdnem
Cinkosa lett az egyik gigászi históriának, amikor
Eszébe jutott, azért indult el erre az útra, hogy azt a
Hat sornyi kurva verset leszállítsa az úrnak — azzal

Megérkezett. A pusztán a most folyó változások
Kiöntik a lusta ürgéket a földből, gyémánt vértócsákba
Gyűjtik össze a puszta helyén egykor hullámzott tenger
Régi kalózainak hárfaillatú szívét,
A hézagosalakúak most skiccelik fel az új világ
Habosfelhős fesztykörképeit, és tű, jaj, uram, megint tű
Ficereg a vatták mélyén, és mindjárt beborul az ég —
Most zajlanak a leginkább dalbavaló dolgok, de íme, én:
Jöttem, tettem, amit kellett, nekem ez a hat sor
A legnagyobb költemény. Amit láttam, a parancsodra
Láttam, és amire emlékszem, azt mint alattvalód,
Neked ajánlva megírom itt, a várban. És akkor kézbe
Vette az úr azt a hat sort, és olvasta, falta, megrágta
Hatszor, majd azt mondta, jobbra emlékezett, és tart
Attól, hogy az út nem érte meg, mert hát hiába van
Holtbiztosan a kezében az a hat sor, ha szaga van,
És külön-külön és együtt is nyilvánvalóan bizonytalan
Ez a hat sor, de aztán vállat vont az úr, és érte nyúlt
És visszakapta, elolvasta, és megint visszaadta akkor,
És elolvasta újra, aztán körülbelül még ötször
Visszaadta hatszor.