A jóság relatív. Nem is viszonyítható semmi
abszoluthoz. Csak a viszonylagoshoz viszonyítható.
A mindig esetleges viszonyítási pontokhoz.
A többiekhez. Jó az, aki jobb azokhoz,
akikkel életében kapcsolatba kerül, mint amazok
őhozzá. A jóság — még a viszonzatlan szerelemnél
is inkább — nevetségessé válik, önmaga előtt is,
lévén, hogy éppen e viszonzatlanság révén lesz az, ami.
A viszonzatlan szerelem még lehet — szerelem.
Lehet komikus, de lehet tragikus is. A viszonzott
jóság azonban már nem jóság. Ez az ő tragikuma,
amely azonban komikus.
Nagy nevetség, hogy nem vétettem többet, mint vétettek nekem.
József Attila e gyakorlatilag utolsó szava,
élettapasztalatának foglalata, betegségének természete
és egyben ultima rációja az egyetlen hozzávetőlegesen
érvényes definíció, amit a „jóságra” ismerek.
Ezért ezt a szót mindig idézőjelbe kellene tenni.
Somlyó György: Idézőjel
S. Gy.: Palimpszeszt, Orpheus, 1990, 110.