én innentől már csak veszítek. áramlatok ringanak
a testben, megdagadnak miattuk a sejtek, kitágulnak
egy hártya pórusai, elszakad. kilök magából az eddigi
otthon. nem fontos, miről beszélek, velem történik minden.
nekem gazdátlan bármilyen cselekvés, ami nem tőlem indul,
nem felém tart. mikor veletek vagyok, érzem, idegen tenger
szivárog át rajtam. elönt, merülni kezdek, mint szunnyadó halraj.
csendesen ring a víz. cirógatja a tüdő zihálástól
kipirult falát. ettől ösztönösen megnyugszom, ahogyan egy
fénykép kimerevített madara, ami végül örökre önmaga
lényege: egy önkívületlen, verdeső mozdulat marad.
Polák Péter: mint kiindulópont, KULTer.hu, 2014. 11. 22.